|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 78 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-78 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Nagy B. Sándor 2016. június 20.Helytállni a szeretetben„Jó látni évről évre, hogyan fejlődnek, szépülnek, bomlanak, mint a virágok, ezek a gyönyörű gyermekek, és jó közösen megtapasztalni, hogy bár vannak gondjaink, nehézségeink, a szeretet képes felülírni, megoldani ezeket” – mondta Kovács István unitárius lelkipásztor, a Pro Adopt Egyesület elnöke, két örökbe fogadott gyermek apukája az örökbe fogadó családok idén tizenegyedik alkalommal tartott éves találkozójának megnyitóján a Benedek-mezei táborban. A szombaton tartott rendezvényen mintegy háromszázan vettek részt, a főszervező Clementina Trofin lapunknak elmondta, hogy Kovászna, Maros, Hargita, Fehér, Ilfov és más megyékből is érkeztek vendégek. Örömét fejezte ki, hogy minden évben egyre nagyobb a létszám, és ez a közösség úgy tud együtt ünnepelni ezen a napon – amelyet általában a június 2-ai örökbefogadás napjához közeli időpontban tartanak –, mint egy nagy család, félretéve a közöttük lévő etnikai, felekezeti, társadalmi különbözőségeket. Idén A vidámság karneválja címmel tartották a rendezvényt, a gyermekek nagy része és a felnőttek közül is néhányan színes jelmezekbe öltöztek, és miután sorra bemutatkoztak és jelmezeiket is bemutatták, valamennyien oklevelet kaptak a főszervezőtől, aki a megyei gyermekvédelmi igazgatóság örökbefogadással foglalkozó szociális munkása, és aki a Pro Adopt Egyesületben önkéntesként szervezi ezeket a találkozókat. A megnyitón Gheorghe Pintilie ortodox és Kovács István unitárius lelkész is fontosnak tartotta megköszönni Clementina Trofin lassan húsz éve végzett elkötelezett munkáját, aki mostani jelmezéhez hűen úgy lépett be mindannyiuk életébe, mint egy jótündér, hisz általa találkozhattak először gyermekeikkel. A rövid megnyitó és a jelmezesek felvonulása után a gyerekek csakhamar játszótérré változtatták a Benedek-mezőt, örülve egymás társaságának és a verőfényes napsütésnek, miközben szüleik kisebb-nagyobb csoportokban beszélgettek, megosztva egymással a gyermekneveléssel kapcsolatos tapasztalataikat, sajátságos gondjaikat és örömeiket is. Természetesen sor került a már hagyományos közös fotózásra és lufieregetésre is, majd az ebéd elfogyasztása után lassan fogyatkozni kezdett a társaság. Amint Szász Katalin Melinda, a Kovászna Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Hivatal aligazgatója lapunknak elmondta, idén augusztustól megváltozik az örökbefogadási törvény. Ezután a bizonylattal rendelkező családokat és a rendszerben lévő, örökbe fogadható gyermekeket nem a bukaresti, központosított rendszerben működő szoftver egyezteti majd egymással, hanem mindenhol a megyei igazgatóság hatáskörébe kerül át ez a feladat. Egyelőre csak reménykedni tudnak abban, hogy ez az örökbefogadási eljárás könnyítését célzó intézkedés valóban eredményesebbé teszi munkájukat, és minden érintett nyer majd belőle. A legtöbb esetben lehetetlen volna kideríteni, hogy pontosan hol és mikor történtek azok a törések, tévedések, amelyek nyomán ennyi élet pecsételődött meg végérvényesen, de az egyértelmű, hogy akik évről évre megjelennek ezen a találkozón, mindnyájan azon munkálkodnak, hogy szeretetükkel helyrehozzanak valamit abból, ami elromlott. Az elhangzottak azt bizonyítják, hogy néha nagyon nehéz, mégis örömteli ez a kihívás. „Hiszem, hogy nem véletlenül kerültünk ebbe az élethelyzetbe, hogy mi egy olyan pluszt kaptunk a Gondviselőtől, ami alkalmassá tesz bennünket arra, hogy helytálljunk a szeretetben” – mondta egy anyuka az egyik csoportos beszélgetésen. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. június 29.Fiataloknak fiatalosan (A Turulmadár Ifjúsági Iroda programjai)A Turulmadár Ifjúsági Iroda az elmúlt időszakban két új programot indított a sepsiszentgyörgyi fiatalok számára: a The Duke of Edinburgh’s Award (DOFE) nevűt, amely a fiatalok kitartásának fejlesztését célozza, és a Youth Education Program (YEP) nevű kezdeményezést, amely során szentgyörgyi középiskolások harminc mikroprojektet valósítanak meg pár hónap alatt. A DOFE-program tavaly szeptembertől működik, célja, hogy a fiatalok saját képességeiket túlszárnyalva próbálják megvalósítani álmaikat, elképzeléseiket különböző szinteken: a bronz három hónapos, az ezüst hat hónapos, az arany pedig tizenkét hónapos tevékenységet ölel fel. A program fővédnöke Romániában Margit főhercegnő, Háromszéken pedig a zabolai gróf Gregor Roy Chowdhury-Mikes és gróf Alexander Roy Chowdhury-Mikes. A foglalkoztatások a szellemi (pl. nyelvi, zenei, képzőművészeti) és fizikai (különböző sportágak) képességek fejlesztése mellett az önkéntességen alapulnak, minden szintet kalandtúra zár le, amelyet felkészítő túrák előznek meg. A 14–24 év közötti fiatalokat a felkészülési folyamatokban két mentor segíti, akik sok önkéntes oktatóval, trénerrel, edzővel működnek együtt. Az első csoport tavaly szeptember-októberben indult, jelenleg tizenhat fiatal fejezi be a bronz szintet. A második csoport idén áprilisban indult, ebbe 120 fiatal kapcsolódott be. A program fejlesztésére a kezdeményezők önkéntes mentorokat keresnek Sepsiszentgyörgyről, Kovásznáról, Kézdivásárhelyről és Barótról, akik képzésen vesznek részt, mielőtt elkezdik a fiatalokkal való munkát. Jelentkezni a szervezet önkéntes platformján, a Platz.ro honlapon lehet. A YEP a Civil Innovációs Alap támogatásával januárban indult, és az ötlet életképességét bizonyítja, hogy 725 projekt közül választották ki és tartják támogatásra méltónak. A program célja innovatív tanulási folyamat megvalósítása 14–18 éves fiatalok részvételével. Jelenleg ötven fiatal vesz részt benne, akik ötfős csoportokban dolgoznak. Minden csoportot egy-egy mentor irányít, akik az iroda önkéntesei közül kerülnek ki, ők vezetik a projekteket, ugyanis minden csapatnak három mikroprojektet kell megvalósítania az elkövetkező időszakban. Miután a mentorok és a fiatalok is különböző képzéseken vettek részt, megalakultak a csapatok, rendszeresen zajlanak a csapattalálkozók, és már folyamatban az első projektek megvalósítása: önkéntes munka öregotthonban és beteg gyerekek mellett, meteorológiai állomás kialakítása a Kós Károly Elméleti Líceumban, reklámfilmkészítés, szabadtéri rendezvények a központban stb. A programban harminc mikroprojekt valósul meg október közepéig. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. július 2.Tizedik évadát zárta az M Stúdió„Talán a Flow Fesztivált emelném ki elsősorban az évad eseményei közül, amely által olyan előadásokat próbáltunk elhozni Sepsiszentgyörgyre, amelyek a mozgásszínház műfaján belül különböző irányokba mutatva nemzetközi minőséget képviselnek. Bízom benne, hogy a fesztivál szervezése révén hosszú távon is csak nyerhet a társulatunk, és a Sepsiszentgyörgyi nézők is, hisz azt a színházi műfajt próbáljuk ezáltal közelebb vinni hozzájuk, amellyel aligha lehet alkalmuk találkozni az erdélyi színházakban” – mondta el lapunknak Márton Imola, az M Stúdió Mozgásszínház művészeti vezetője az évadzárás kapcsán. A társulatvezető kifejtette, az idei évad mindhárom produkciója fontos együttműködések eredményeképpen született: a Julie kisasszony Tarkovszkij-jelenetekkel című, Nagy Botond által rendezett előadás első koprodukciójuk volt a Tamási Áron Színházzal, először dolgozott a társulattal Horațiu Mihaiu rendező, aki Ibsen darabja alapján A tenger című előadást vitte színre, és ebben az évadban készült Sztravinszkij Tavaszi áldozat című balettjéből az első, klasszikus zenére épülő előadásuk Andreia Gavriliu rendezésében. Mindezek mellett a már említett Flow Fesztiválra olyan világhírű társulatok produkcióit hozták el, mint a Frenák Pál Társulat, a Horváth Csaba által vezetett Forte Társulat vagy a Fehér Ferenc állandó alkotótársaiból álló együttes. Márton Imola arról is beszélt, hogy az évad során fontos fesztiválokon vett részt a csapat: Gyergyószentmiklóson a Nemzetiségi Színházak Kollokviumán és a Dance.movement.theatre nevű fesztiválon, Nagyszebenben a Festivalul Tânăr nevű seregszemlén, Szkopjeben (Macedónia) a Panphys Nemzetközi Pantomim és Fizikai Színházi Fesztiválon, Aradon az Új Színházi Fesztiválon, Târgoviștén a Nemzetközi Bábel Fesztiválon, ezenkívül pedig vendégszerepléseket is vállaltak Temesváron, Budapesten, Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Marseille-ben is, Kézdivásárhelyen és Brassóban pedig bérletes előadásokat játszottak. Mint mondta, a korábbi évadokhoz képest idén nagyobb figyelmet fordítottak a belföldi jelenlétre. A következő évadban a tervek szerint Radu Afrim, Fehér Ferenc és Bocsárdi László rendez a társulatnál, Afrim előadása az Andrei Mureșanu Színházzal együttműködésben készül, a Fehér Ferenc által rendezett produkció pedig western lesz mozgásszínházi változatban. Mint megtudhattuk, új színészi állást hirdet az M Stúdió, amelyre nők és férfiak is jelentkezhetnek július 20-ig, bővebb információkat ezzel kapcsolatosan az m-studio.ro honlapon találhatnak az érdeklődők. A társulatvezető azt is elmondta, hogy a színház technikai szempontból is fejlődni próbál – idén bővíteni tudták fénytechnikai berendezésüket, ami nagy jelentőségű beruházás volt –, és az elmúlt évadokhoz viszonyítva előadásaikat is többen látogatták, ami örvendetes, mert azt bizonyítja, hogy egyre nyitottabbá válik irányukba a szentgyörgyi közönség. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. július 2.Fémből írt rejtélyes mesék (Kovács Géza új tárlata)„Kovács Géza munkássága a kortárs erdélyi, s talán a kortárs magyar szobrászatnak is egyedi és izgalmas színfoltja” – fogalmazott Tóth-Gödri Iringó művészettörténész a Kovács Géza kisplasztikáiból készült kiállítás csütörtök délutáni megnyitóján a Sepsiszentgyörgyi Lábas Házban. A megnyitón Damokos Csaba rövid köszöntője után Tóth-Gödri Iringó művészt méltató szavaiból megtudhattuk, hogy Kovács Géza Marosvásárhelyen született, de immár két és fél évtizede Sepsiszentgyörgyön él, ahol 1988-ban első egyéni tárlatát tartotta. Túl van százhuszonöt egyéni kiállításon, más művészekkel közösen kétszázötvennél többször állított ki, és tizenhét országban mutatták be alkotásait Bulgáriától Svédországig, Spanyolországtól Kínáig vagy Japánig. A mostani kiállításon vasból készült, hegesztett kisplasztikákat láthatunk, de Kovács Géza nemcsak vasból dolgozik, hanem például bronzból vagy fából is, és a kisplasztikák mellett monumentális alkotásai is születtek. Tóth-Gödri Iringó művészettörténész szerint a most kiállított szobrok talán a legegyedibbek a művész pályáján, a kiállítás koncepciója, központi gondolata pedig olyan téma, amely már az ókori görögök óta jelen van a művészetekben, és Donatellótól Rodinig nagyon sokakat foglalkoztatott már: érzelmek a vasban. Mint mondta, ez ma is jó kiindulópont egy hosszú gondolatmenethez, amely átfogja a művészettörténet nagy fejezeteit, de a mindenkori kihívás, hogy miként lehet a fémből, ebből a hideg, rideg, merev, kemény anyagból olyan formákat készíteni, amelyek érzelmeket sugallanak. Kovács Géza talán még nehezebb feladatra vállalkozott, mert ő nem formálja az anyagot, hanem egyszerűen újrahasznosítja a fémhulladékot úgy, hogy kollázsszerű műalkotásainak alkotóelemeit eredeti formájukban használja. A művészettörténész szerint ez a munka sokkal több, mint újrahasznosítás, hisz a néprajzkutató gyűjtőmunkájával is felér, ahogy a művész a falvakat végigjárva felfedezi a tárgyakat, amelyekből alkotásai készülnek. Úgy véli, épp ez a felfedezőmunka az alkotó folyamat, amely során megtalálja, továbbgondolja, újraalkotja ezeket a tárgyakat, amelyek csak a gondolattal egyesülve válhatnak műalkotássá: mivel érzelmek kivetülései, líraiságot is kifejeznek, s mert sikerül megőrizniük valamit eredeti rendeltetésükből is, egy különleges ősi, falusi, archaikus világot is felidéznek. Tóth-Gödri Iringó szerint, ahogy a művész ezzel a sajátosan egyszerű, olykor lazának tűnő kötelékkel összekombinálja a darabokat, játékosságot is kölcsönöz a szobrocskáknak, amelyek kicsit olyanok, mint a mesék: több forrásból születtek, könnyedek és szórakoztatóak, mégis rejtett mondanivalójuk van, ami nem fejthető ki könnyen minden esetben. Ez lenne a rejtély, amit a befogadónak fejtegetnie kell, és ez a továbbgondolásra való késztetés csaknem elengedhetetlen sajátossága a valódi műalkotásnak. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. július 16.Nehéz, de örömteli munka volt (Nyári produkció a Gyulai Várszínházban)A Gyulai Várszínház, valamint a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a Háromszék Táncegyüttes közös produkciójaként július 4-én és 5-én mutatták be Gyulán a Tamási Áron Zöld ág című kisregénye alapján készült, Sardar Tagirovszky által rendezett Zongota című előadást, amellyel Tamási Áron halálának 50. évfordulójára emlékeznek a kezdeményezők. Az előadás itthoni környezethez adaptált változatát a következő évadtól a szentgyörgyi közönség is láthatja, ahogy ez a Tamási Áron Színház korábbi, Gyulán készült produkciói, a Hamlet és a Vízkereszt esetében is történt. Az előadás alkotóival folytatott beszélgetések nyomán megtudtuk, hogy a Sényi Fanni által dramatizált kisregény végleges színpadi változata a próbafolyamat alatt született, az előadás címe pedig onnan ered, hogy a műben a pAradicsomot keresik a főszereplők, amely Tamásinál a Nárittyen közepén található Zongota-völgy. Az alkotók közül többen is elmondták, hogy bár a Tamási Áron Színház évad végi vendégjátékai, fesztiválrészvételei miatt nagyon rövid idő, alig húsz nap állt rendelkezésükre a produkció színpadra állításához, a társulatok jól érezték magukat ebben a munkában, az előadás pedig – a nézők reakciói és szakmabeliek visszajelzései szerint is – jól sikerült. A fiatal rendező, Sardar Tagirovszky lapunknak elmondta, az erőltetett menetben zajló próbák miatt nem tudtak még a történet mélyére ásni, de bízik benne, hogy a szeptemberi szentgyörgyi bemutató előtt erre is adódik lehetőség. Mindemellett szükségesnek tartja az előadás szempontjából a nyári gyulai állomást, örül a Várszínház bizalmának, és úgy véli, a társulat új tagjai nagyon jó energiákat vittek az eddigi munkába. Mint mondta, általában estétől hajnalig próbáltak, mert nappal a hőség miatt lehetetlen volt a szabadban dolgozni. „Az éjszaka csendje és a Várszínház falainak történelme nagy erővel táplálta munkánkat” – fogalmazott Tagirovszky. A rendező szerint az eredendő emberi vágy hajszolásáról és ennek az útnak az akadályairól szól az előadás, valamint arról, hogy múltunk – mivel folyamatosan bennünk él, és olyan aktív, akár egy szunnyadó tűzhányó – előbb-utóbb utolér bennünket. Tamási Áron olyan oldalait fedezték fel ebben a munkában, amelyek ősi rétegeket rejtenek, mint mondta, olyan volt, mintha egy izgalmas görög sorstragédia részesei lettek volna, miközben letisztult és modern köntösben tapasztalhatták meg az örök emberi mozgatórugókat, függetlenül attól, hogy erdélyinek, magyarországinak, tatárnak, orosznak vagy bármely más nemzet tagjának születtek. A gyulai bemutatóval kapcsolatosan a rendező elmondta, hogy részben elégedett, mert a lehetetlen időbeli tényezők dacára sikerült létrehozniuk egy kerek előadást, amit a színészek erőteljesen tudtak képviselni, részben pedig elégedetlen, mert sokkal mélyebbre szeretne jutni ebben a munkában. Erdei Gábor színművész szerint jó hangulatban zajlottak a próbák, bár rövid volt az idő, a rendező magabiztossága a színészekre is átragadt, a főszereplőkkel végzett sok színésztréning nyomán szinte észrevétlenül állt össze az előadás. Szerinte a rendező egyik titka a türelme és kíváncsisága, az, hogy mindenkinek meghallgatja a véleményét, amiből mindig könnyedén kiszűri mindazt, amit az előadás szempontjából fontosnak tart. Bár saját bevallása szerint általában bereked Gyulán, Erdei Gábor nagyon szereti az ottani szabadtéri színházat, és a korábbi munkák során annyira megszokta már a körülményeket, hogy ezúttal szinte fel sem tűnt, hogy idegen környezetben készült az előadás. Úgy véli, a majdani szentgyörgyi bemutatóhoz képest csak mintegy hetven százalékban készült el az előadás, az itthoni próbák alatt még nagyon sokat fog változni a produkció, hisz újabb színészek, táncosok, zenészek is bekapcsolódnak a munkába. A Gyulán készült nyári munkák a műszaki és technikai személyzetnek nagyobb kihívást jelentenek, mint az itthoni próbák – véli V. Bartha Edit, az előadás ügyelője –, mert anyagi okok miatt általában csökkentett létszámmal vesz részt a színház ezekben a produkciókban. Mint mondta, ilyenkor nemcsak a saját munkájukat végzik az emberek, hanem mindenki mindenre odafigyel, de érdekes módon nem fárasztották ki a nehézségek, inkább feltöltötték. A próbák során az átlagosnál is több megoldandó feladat adódott, hisz úgy utaztak Gyulára, hogy le sem volt rendelkezve végig az előadás, egyes részek esetében még fogalmuk sem volt a rendező szándékairól. „Jó tréning volt a technikai személyzetnek is ez a gyulai munka, megtanított jobban figyelni egymásra” – mondta el lapunknak V. Bartha Edit, aki szerint a Háromszék Táncegyüttessel is jó volt együtt dolgozni. „Érdekes, hogy mennyire össze tud hangolódni egy ilyen munka során az ember azokkal a kollégákkal, akikkel otthon csak köszönőviszonyban van. Bár a táncosoknak más a munkaritmusuk, általában harsányabbak a kulisszák mögött is, nagyon gyorsan alkalmazkodni tudtak az új kihívásokhoz. Elmondhatom, hogy nagyon kellemes embereket ismerhettem meg bennük a próbafolyamat alatt, és minden nehézség ellenére, végül is örömteli volt az idei gyulai munka” – vallotta V. Bartha Edit. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. július 20.Mi történik az elhagyott gyerekekkelA hónap elején Oltszemen rendezte meg a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság a hivatásos nevelőszülők napját, pár héttel azelőtt pedig az örökbefogadó családok tartották éves találkozójukat a Benedek-mezei táborban. Mindkét eseményen részt vett Szász Katalin Melinda (felvételünkön), az intézmény aligazgatója, akit az elhagyott gyerekekről, a nevelőszülők munkájáról, az örökbefogadásról és egyéb hasonló témákról kérdeztünk. – Mi a legjellemzőbb módja annak, ahogy egy elhagyott gyerek eljut az örökbefogadásig? – Általában úgy kezdődik, hogy szülés után az anyuka lelép a kórházból, ezután a kórházak szociális munkásai megszerzik az elérhetőségét, jobb esetben beszélnek is vele, de nem valószínű, hogy meg tudják győzni, hogy menjen vissza a gyerekéért. Ekkor jelentik nekünk az ügyet, mi pedig első körben ismét megkeressük az édesanyát, hogy kiderítsük, milyen okok miatt hagyta el gyermekét. Ha úgy látjuk, hogy az otthoni körülményei megfelelőek a gyermekneveléshez, mi is megpróbáljuk jobb belátásra bírni, adott esetben segítséget is nyújtunk neki, hogy visszafogadhassa gyermekét. Ha nem lehet hazavinni a csecsemőt (a szülőknek nincs otthonuk, jövedelmük, víz, áram, fűtési lehetőségek...), akkor minél hamarabb helyet keresünk neki a hivatásos nevelőszülőknél. Most jó a helyzet ilyen szempontból, de bizony, voltak időszakok, amikor nem volt szabad nevelőszülőnk, és hónapokig mAradtak kórházban a gyerekek, ami fejlődésük szempontjából nagyon káros, életre szóló sérülésekkel is járhat. A megfelelő nevelőszülő kiválasztása is fontos, ilyenkor figyelembe vesszük a gyerek anyanyelvét, azt, hogy vannak-e már testvérei a rendszerben, hogy lehetőleg azok mellé helyezzük el stb. Persze, a nevelőszülőnél való elhelyezés is csak időszakos védelem, amíg ott van a gyerek, továbbra is arra törekszünk, hogy végleges védelmet találjunk számára, aminek két útja lehet: vagy hazagondozzuk a szüleihez, vagy – ha a szülő lemond róla – keresünk neki egy örökbefogadó családot. – Sok olyan esetről hallottam, hogy felnőtt koráig nevelőszülőnél mAradt a gyerek... – Ez azért van, mert sajnos, nem mindenki válik örökbe fogadhatóvá. Ha a szülő nem mond le róla, ha azt mondja, hogy egyelőre nem tudja hazavinni, de nemsokára jobb körülményei lesznek, és akkor majd elviszi, akkor a gyereket nem lehet örökbe adni, és a nevelőszülőnél mArad. Előfordul, hogy amikorra lemond róla az anyja, és örökbe adható lenne, már olyan nagy, hogy ezért nem veszik örökbe – kevés az olyan pár, amely ne pici kortól szeretné a gyermeket nevelni. Általában minél kisebb, egészséges gyereket igényelnek, legtöbben azt is meghatározzák, hogy kisfiút vagy kislányt szeretnének. – Mi szükséges ahhoz, hogy örökbe fogadhasson valaki? – Először is erős motiváció, aztán megfelelő anyagi feltételei és képességei kell hogy legyenek a szülőnek a gyermekneveléshez, amit szakembereink mérnek fel. Az életkor is fontos, meg kell lennie az egészséges korkülönbségnek közte és a gyerek között. Ha a vizsgákon sikeresen átmegy valaki, kap egy elismervényt, amely bizonyítja az alkalmasságát, és csak ezután kereshetünk neki gyereket az elvárásai alapján. Minél több az elvárása, általában annál többet kell várnia a gyerekre. – Miért nem kerül egyből örökbefogadásra a gyerek, ha az jobb neki, mint a nevelőszülőnél? – Mivel az elsődleges cél az, hogy saját szülei neveljék fel, felkutatásuk és a velük való tárgyalás pedig néha nagyon hosszú folyamat. Ha a kórházból egyből örökbe venne valaki egy gyereket, és pár hónap múlva kiderülne, hogy az édesanya mégsem mond le róla, az komoly trauma lenne az új szülőknek, akik a legtöbbször csak több- évi várakozás után szánják rá magukat az örökbefogadásra, és első perctől sajátjukként szeretik a kisbabát... Ez gyakran előfordulna, mivel a statisztika szerint a kórházban hagyott gyerekek felét visszafogadja a családjuk, és a továbbiak fele is nevelőszülőknél mArad, tehát azokról sem mondanak le teljesen biológiai szüleik. A nevelőszülő tűnik tehát a legjobb ideiglenes megoldásnak, aki adott esetben ugyanúgy megszereti és felnőtt koráig neveli a gyereket, mint az örökbefogadó. Persze az is gyakran előfordul, hogy több nevelőszülőnél nevelkedik a gyerek, mert az első nyugdíjba megy, lebetegszik, beadja a felmondását, vagy egyszerűen lemond a kamaszodó gyerekről, miután nem tudja már fegyelmezni, és végleg zátonyra fut a kapcsolatuk. Ilyenkor gyakran megtörténik, hogy a nevelőszülők közül senki nem vállalja a gyereket, és kénytelenek leszünk gyerekotthonban elhelyezni. Ezeknek a gyerekeknek a nagy része eleve sérült lelkileg, így egyesek tényleg kezelhetetlenné válnak, amikor fel nem dolgozott sérelmeikkel elérik a kamaszkort. – Az előfordulhat-e, hogy a nevelőszülő nem bánik jól a gyerekkel? – Ritkán, de sajnos, ilyenre is volt példa. Az egyik irodánk állandó jelleggel ellenőrzi a nevelőszülők tevékenységét és a náluk elhelyezett gyerekek ellátását, így hamar rájövünk, ha gondok vannak. Bizony volt olyan eset, hogy a nevelőszülő fizikailag bántalmazta, vagy úgy próbálta fegyelmezni a gyereket, hogy azzal fizikai sérüléseket okozott neki. Ha kiderül, hogy nem véletlen esetről van szó, elvehetjük tőle a gyereket, súlyosabb esetben pedig szerződésbontásig, rendőrségi eljárásig is fajulhat a dolog. – Hogyan válhat valaki nevelőszülővé? – Miután az igazgatóság munkatársai felmérik az illetők családjait, a lakhatási körülményeket – mert bár csak egy személlyel van munkaszerződésünk, a gyerek családba megy, amit nagyjából ismernünk kell –, készítenek egy elsődleges vizsgálatot, amely kizárja az esetleges pszichés devianciákat. Ha úgy tűnik, hogy egészséges a jelentkező, felkérik egy iratcsomó összeállítására (dokumentumok a lakásról, jövedelmi és orvosi igazolások stb.), ezt követi egy komolyabb felmérési időszak alapos pszichológiai vizsgálatokkal, beszélgetésekkel, ugyanakkor kötelessége a nevelőszülőnek részt venni egy minimum 60 órás ingyenes alapképzésen, ahol betekintést nyerhet a gyermek lelki fejlődésével, nevelésével, jogaival kapcsolatos kérdésekbe. Ha a képzés után sikeresen vizsgázik, akkor válik nevelőszülővé, mi pedig csak azután alkalmazhatjuk, miután megkapta erről a bizonylatot. Az illető nem lehet büntetett előéletű, krónikus fertőző beteg, nem lehet nyugdíjas, de 25 évnél fiatalabb sem, tehát azoknak a követelményeknek kell megfelelnie, amelyek egy átlagos egészséges szülőt jellemeznek. – Mi a különbség a nevelőszülő és örökbefogadó szülő között? – A legfontosabb különbség, hogy a nevelőszülőség munkaviszony, a nevelőszülő azért neveli a gyermeket, mert rábízták, ezért megkapja a fizetését és a gyermeknek járó juttatásokat is. Az örökbefogadó szülő nem alkalmazott, ő sajátjaként neveli a gyereket, akárcsak a biológiai szülő, és ezért nem kap semmiféle juttatást. A gyermek szempontjából az örökbefogadó család jelent végleges biztonságot, onnan már sem nevelőotthonba, sem a biológiai családjába nem kerülhet vissza. – Mit jelent a családban elhelyezés? – A legfontosabb az elhagyott gyereknek vagy annak, akit valamilyen ok miatt el kell venni a szüleitől, hogy családban nevelkedjék, mi pedig elsősorban olyan családban próbáljuk elhelyezni, ahol ismerik, ahol már kialakultak bizonyos kötődései. Tehát elsősorban azt vizsgáljuk meg, hogy a rokonságában, a nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, keresztszülők között van-e valaki, aki fel tudná vállalni a nevelését. Ha van ilyen, a gyerek oda megy. Nemrég bevezették, hogy a családi elhelyezésben levő gyerekek is kapnak 600 lejes havi támogatást, ugyanúgy, mint a nevelőszülőknél nevelkedők, ami adott esetben ösztönzi is a rokonokat arra, hogy befogadják a gyereket. – Mennyi a nevelőszülők fizetése? – A nevelt gyerekek száma és a régiség szerint is változik ez az összeg, de az átlag 1200 lej körül mozog, ehhez hozzájön a már említett 600 lej, ami minden gyereknek jár, és az állami gyerekpénz. Nem nagy fizetés, de azt tapasztaljuk, hogy főként a falun élők – akik nem költenek sokat élelemre – jól megélnek belőle. – Hány gyereket nevelhet egy nevelőszülő? – Ez valahogy úgy alakult ki nálunk, hogy ha egészségügyi problémákkal küszködő vagy fogyatékos gyereket gondoz a nevelő, akkor csak egyet nevelhet, különben két gyermeket adunk neki. Olyan családjaink is vannak, ahol a körülmények megengedték, hogy akár négy gyereket is elhelyezzünk. A törvény szerint a nevelőszülő nevelhet egy vagy több gyereket. A felső határ nincs megszabva, tehát a lehetőségek függvényében több kiskorút is kaphat egy nevelő. – Meddig nevelhet egy gyereket a nevelőszülő? – Tizennyolc éves koráig. Tovább csak akkor mAradhat nála, ha még nem végezte el a tizenkét osztályt, vagy ha folytatja tanulmányait. Mindezek kitolhatják a rendszerben való mAradást 26 éves korig, annál tovább nevelőszülőnél és nevelőotthonban sem mAradhatnak a fiatalok, akkor sem, ha egyetemre járnak. Nevelőszülőknél levő gyerekeknél elég gyakran előfordul, hogy bár kikerültek a rendszerből, a családban mAradnak, mert időközben annyira beilleszkedtek, hogy családtagként kezelik őket, és nincs lehetőségük elköltözni. Tehát már nem kap fizetést érte a nevelő, de továbbra is gondját viseli, amíg munkahelyet kap, vagy amíg el tud költözni. Amolyan saját gyerekké válik. – Jelenleg hány gyerek van a rendszerben Kovászna megyében? – Olyan 1100 gyerekkel számolunk, de ez a szám folyamatosan változik. Közülük 300 körüli azok száma, akiket nevelőszülők gondoznak, ennél valamivel többen vannak családi elhelyezésben és ugyanennyien gyerekotthonokban. És még ott vannak azok a gyerekek, akik különböző más szolgáltatásainkban részesülnek, például bejárnak nappali központjainkba vagy rehabilitációs fejlesztéseinken vesznek részt. A nyilvántartásban ők is szerepelnek, mert nekik is szakemberekre van szükségük. Tehát van munka minden szinten, elég sok a betöltetlen állásunk is, várjuk az érdeklődőket. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. július 26.Könyvbemutató baráti körbenBarátok, ismerősök előtt, szűk körben mutatták be nemrég Czegő Zoltán két verseskötetét: a Tinta Kiadó gondozásában megjelent Szószék a Hargitán című új verseket tartalmazó kötetet és az ARTprinter Kiadónál megjelent Hetvenhét című bibliofil kiadványt, amely címét onnan kapta, hogy a szerző hetvenhét éves korában – pár nappal a hetvennyolcadik életéve betöltése előtt – adták ki, korábban megjelent kötetekből válogatott hetvenhét verset tartalmaz, és hetvenhét példányban jelent meg, amelyből az 1-es számú a szerzőé, a 77-es a kiadóé, a többi közül pedig sokat megvásároltak a könyvbemutatón. Az esemény helyszínéül azért választották a Sugás vendéglőt – indította a szerző a könyvbemutatót –, hogy a könyvekből befolyó pénzt legyen ahol és amikor elkölteni. „Ez nem igaz, de ez a mAradék humorom” – fűzte hozzá Czegő, aki később azt is megjegyezte: azért az ovális asztalnál tartják az eseményt, mert a kerekasztalokból mindenkinek elege van már. A téma kapcsán emlékeztetett: minden jelentősebb kultúrvárosban voltak valamikor kávéházi törzsasztalok, ilyen mellett dolgozott például Rejtő Jenő, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Ady Endre. Sepsiszentgyörgyön is volt a hatvanas években egy bizonyos törzsasztal a Sugás vendéglőben, amely Czegő szerint dr. Darkó Zsigmond, dr. Simó Ferenc, később pedig dr. Bálint Jenő ideérkezése után alakult, s amelyet a Megyei Tükör írói is előszeretettel látogattak, akkor is, ha emiatt időnként behívatták őket „a párthoz”. A könyvbemutatón rögtönzött beszédében az író több témát is érintett, és néha személyesen is megszólította a résztvevőket. Elmondta, hogy az általános szemlélettől eltérően van, amit csak epikában, cselekményben lehet megírni, ezért őszre egy novelláskötete is megjelenik, s jelezte, hogy más jellegű írásokat is publikál, hisz szülővárosa, Bukarest naponta szolgáltat témát az íráshoz. Végezetül egy versét is felolvasta. Ezt követően Kopacz Attila, az ARTprinter Kiadó vezetője is felszólalt, megosztva a hallgatósággal egy személyes élményét az egykori törzsasztallal kapcsolatosan, és elmesélte a kötet születésének körülményeit. A beszélgetés koccintások után még kötetlenebb hangnemben folytatódott, Albert Ernő és a szerző barátai közül mások is megszólaltak, szó esett a Czegő Zoltán által írt mikós himnuszról, más versekről, és röpke vita is kialakult a magyar e hang többféle kiejtéséről. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. július 30.Bevonzzák a diákokat (Kézdivásárhelyi városi színház)„Különlegessége az elmúlt évadunknak, hogy több délelőtti előadást játszottunk, ami a diákok körében megemelte a nézettségi mutatót, így azokat a vidéki tanulókat is be tudtuk vonzani, akik Kézdivásárhelyi líceumokba járnak, de délután már nincs lehetőségük színházba járni” – mondta Kolcsár József, a Kézdivásárhelyi Városi Színház igazgatója. A Kézdivásárhelyi Városi Színház három saját produkciót mutatott be az elmúlt évadban: Pierre Carlet de Chamblain de Marivaux A második váratlan szerelem című darabját Csurulya Csongor állította színpadra, Molnár Ferenc Játék a kastélyban című színművét Kolcsár József, a társulatvezető rendezte, A dolgokról egy földi szellemnek zenés-verses produkció pedig a Sepsiszentgyörgyi Mácsafej zenekarral együttműködésben, Fekete Vince és Szilágyi Domokos versei alapján készült ugyancsak Kolcsár József rendezésében.Mindhárom előadást többször játszotta a társulat, A dolgokról egy földi szellemnek címűt közel húsz alkalommal tűzték műsorra, és nemcsak Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön mutatták be, hanem Baróton, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Nagyváradon és Budapesten is, ahol a produkció egyik részletével megnyerték a tizenegyedik alkalommal szervezett Versünnep énekelt vers kategóriáját, a díj pedig egy meghívás a Pesti Broadway Fesztiválra a teljes előadással. A Kolcsár József által rendezett Játék a kastélyban című előadással ugyancsak több kiszálláson vettek részt, Brassóban, Kovásznán és Csíkszeredában is bemutatták. Ahogy a korábbi évadokban is történt, meghívott produkciókat is kínált bérletes közönségének a Városi Színház – az M Stúdió Mozgásszínház Személyazonosság és Egyszer élünk, a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Tóték, és a Csíki Játékszín a Hyppolit, a lakáj című előadását –, ezek mellett pedig bérleten kívül is több fontos produkciót láttak vendégül Kézdivásárhelyen, többek között a Cimborák Bábszínház Verstől versig hajt a csordás című összeállítását, Csernik-Pál Szende Sepsiszentgyörgyi származású, jelenleg Magyarországon élő lábbábos óvodákban tartott bábjátékát, a Sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház Szentgyörgyi szent című kétnyelvű produkcióját, valamint a Tomcsa Sándor Színház Mátyás mesék című gyerekelőadását. A dolgokról egy földi szellemnek című zenés műsort iskolásoknak is többször játszották, ahogy diákoknak ajánlották a Kifordulás című iskolaszínházi produkciót is, Molnár Bence, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészének Petőfi Sándor A helység kalapácsa eposzparódiája nyomán készült egyéni előadását. Amint Kolcsár József elmondta, a következő évad első bemutatóját augusztus 25-én, a városnapok részeként láthatja a Kézdivásárhelyi közönség, Kiss Csaba Skandináv lottó című darabját ő maga rendezi, a díszlet- és jelmeztervező pedig a kisvárdai fesztiválon idén díjat nyert Bajkó Blanka Aliz. Az évad következő produkciója bérleten kívül kerül műsorra, Matei Vişniec A pandamacik szép utazása, melyet a szaxofonos mesél el, akinek volt egy frankfurti szeretője című darabját Nagy Botond rendezésében mutatják be, a szilveszteri előadás pedig Egressy Zoltán Portugál című darabjából, ugyancsak Kolcsár József rendezésében készül. A meghívott előadások közül, amint azt már megszokhatták a nézők, bérletben lesz látható a Csíki Játékszín szilveszteri előadása, a Mucsi Zoltán és Scherer Péter nevével fémjelzett Nézőművészeti Kft. Esztrád című produkciója, és más előadások is, amelyekről eddig még nem született végleges megállapodás. Mindezek mellett havi rendszerességgel gyerekelőadások és más meghívott, adott esetben határon túli produkciók is műsorra kerülnek Kézdivásárhelyen, folytatódik az iskolaszínházi és délelőtti előadások sorozata, a korábbiak közül pedig műsoron mArad A dolgokról egy földi szellemnek, a Játék a kastélyban és a Zabhegyező című, korábban készült előadás, amely az elmúlt évadokban több meghívást kapott más városokba. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. augusztus 18.Bukaresti kézben a bodoki borvíztöltődeNem kerül Bodok község és Kovászna megye közvagyonába a bodoki ásványvíztöltő üzem, miután szerdán a nyílt árverésen egy Bukaresti vállalat ajánlotta a legtöbbet a létesítményért. Kovászna megye Tanácsa kedden rendkívüli ülésen, az utolsó száz méteren lépett be a licitbe, ám a törvény előírásai miatt ez a segítség sem volt elegendő ahhoz, hogy az egyébként méltán híres bodoki borvizet visszaszerezzék a közösségnek. A nyílt árverésre annak nyomán került sor, hogy az üzemet működtető Favorit Rt. 2013-ban fizetésképtelenséget jelentett. A Kovászna megyei törvényszék jóváhagyta a csődeljárás beindítását, és egy Brassói vállalatot bízott meg a csődbiztosi teendőkkel. A Brassói vállalat 2014 januárjában össze is állította a részvénytársaság javainak jegyzékét, és elkezdődött a hitelezőkkel való egyeztetés. A hitelezők között szerepelt Bodok község önkormányzata is, a társaság ugyanis 350 ezer lej tartozást halmozott fel velük szemben. Amint kiderült a keddi rendkívüli megyei testületi ülésen – melyet az árveréshez való csatlakozás érdekében hívtak össze –, a csődbiztos egy adott sorrendben tesz eleget a társaság hitelezői követeléseinek. Az önkormányzat egyelőre nem került sorra – mondta el Fodor István, Bodok község polgármestere. A hitelezők követeléseinek lefedése érdekében a társaság vagyonát nyílt árverésen értékesítik, az üzem épületegyüttesének értékesítése tegnap zajlott. Fodor István a Háromszéknek elmondta: a régi üzemépület mellett a volt tulajdonos 2011 és 2013 között egy csarnokot is felépített, ahol PET-palacktöltő gyártósort is felállított. A gyártósort már értékesítette a csődbiztos, most az épületek következtek. A kikiáltási ár 1,8 millió lej volt, a piaci ár pedig ennek közel kétszerese, mintegy 3,2 millió lej – tudtuk meg a polgármestertől. Kovászna Megye Tanácsának belépése ugyanakkor nem bizonyult elegendőnek, az önkormányzatok ugyanis a törvény értelmében nem ajánlhatnak magasabb összeget, mint a piaci ár. A polgármester szerint eddig a határig el is mentek, de egy Bukaresti vállalat többet ígért, így az övék az ingatlan. Az elöljáró szerint szomorú, hogy nem sikerült a bravúr, nem tudták visszaszerezni az ingatlant és vele együtt a borvizet a közösség számára. Fodor István megismételte az egy nappal korábban mondottakat: a rendszerváltást követően, a privatizációt kihasználva sokan hasznot húztak a bodoki borvízből, komoly nyereséget zsebelve be. Az 1800-as évek elején létrehozott töltőüzembe ugyanakkor keveset fektettek be, illetve lassan, de biztosan tönkretették az egészet. A valamikor Európa-szerte ismert Matild-forrásról ma alig tudnak, a község borvizének jelentős része pedig a patakba vagy az árokba folyik el. A Háromszék érdeklődésére a polgármester kifejtette: az önkormányzat már felkészült a következő lépésekre, egy vállalat létrehozásával mentették volna meg az üzemet, amely a helyieknek is munkahelyet biztosított volna, ha nem is annyit, mint egykoron. A licitet elnyerő cégről a polgármester közelebbi információkkal nem rendelkezett, mindössze annyit tudott, hogy egy Bukaresti vállalatról van szó. „Számunkra ezek után nem mAradt más, mint várni, mi történik a borvíztöltődével, és remélni, hogy legalább az előd által hátrahagyott tartozásból valami még megtérül.” Az 1991-ben létrehozott Favorit Rt. főrészvényese Kicsi József volt közel 58 százalékos részesedéssel. A társaság már 2011-ben jelentős veszteséget könyvelt el, 2012 végén adósságai meghaladták a 9,8 millió lejt. A veszteséghalmozáshoz hozzájárult többek között a személyzet bérköltsége, az elavult gyártási technológia, a nagy felvásárlókkal kötött szerződések hiánya, a márka általános visszaszorulása. A korszerűsítési, bővítési beruházások nem bizonyultak elegendőnek, a csődvédelem alatt sem sikerült rendezni a tartozásokat. 2013 végén, a csődeljárás beindításakor a Favorit adóssága 17,8 millió euró és 1,2 millió lej volt. Nagy B. Sándor Háromszék Erdély.ma 2016. augusztus 22.Húszéves az őrkői egyházközség„Íme az Úr szolgálója, legyen nekem a te igéd szerint – ez volt a Szűzanya első feljegyzett imádsága, amiben benne van az ő egész élete, és benne van a mi keresztény életünknek az értelme is. Mert kereszténynek lenni azt jelenti, hogy elfogadjuk, teljesítjük Isten akaratát” – mondta főtisztelendő dr. Jakubinyi György, Erdély római katolikus érseke a Sepsiszentgyörgyi Fenyves utcai Mária Világ Királynője egyházközség templomában az egyházközség fennállásának 20. évfordulója alkalmából tartott búcsús szentmisén. A tegnap délelőtt tartott eseményen a főmiséző és igehirdető érsek mellett jelen volt Potyó Ferenc pápai prelátus, irodaigazgató, Hajdú János főesperes, Szabó Lajos és Pakó Benedek kanonokok, Lokodi Attila, a Temesvár egyházmegyei Detta plébánosa és természetesen a házigazda, Márkus András szentszéki tanácsos, Sepsiszentgyörgy és Erdély egyetlen cigány templomának plébánosa. Az istentisztelet kezdetén a házigazda Márkus András plébános röviden összefoglalta az egyházközség létrejöttének történetét, elmesélve, hogy korábban a Csíki utcai plébániához tartozott az Őrkő negyed is, de miután több éven keresztül feljárt az Őrkőre, és látta, hogy a helyi cigány közösség összlétszáma majdnem ötezer fő (1996-ban 4985-en éltek az Őrkőn), jelezte az érsek atyának, hogy jó lenne külön plébániát létrehozni nekik, hisz valamennyien katolikusnak tartják magukat, templomunk is van, és kedvesnővérek is szolgálnak a környéken. Így jött létre 1996-ban ez a személyi plébánia, amely elsősorban a város cigányságát szolgálja, azóta 691 személlyel gyarapodott az egyházközség létszáma. A nagyméltóságú és főtisztelendő dr. Jakubinyi György által celebrált mise központi gondolata a búcsúünnep címe volt: Boldogságos Szűz Mária a világ királynője. Mint elhangzott, a világi királyságokhoz hasonlóan az anyaszentegyház is akkor tudja küldetését teljesíteni, ha az ország élén király áll. XI. Pius pápa azért rendelte el 1925-ben Krisztus Király ünnepét, mert ezzel fel akarta hívni az anyaszentegyház figyelmét arra, hogy miközben ezeréves trónok dőlnek össze – az első világháború végén huszonkét korona esett le a fejekről –, Krisztus király uralmának soha nem lesz vége. A Szűzanyának is kijár tehát az anyakirálynő cím, a Boldogságos Szűz Mária különböző megszólításai – a pátriárkák, próféták, apostolok, vértanúk, hitvallók, szüzek, minden szentek királynéja – csak lebontják azt a magas rangot, amelyet a világ királynője magában foglal. A búcsús szentmise második részében az angyali üdvözletről hallottunk, amelyben a Szűzanya értesül fogantatásáról, és kimondja első feljegyzett imádságát: „Legyen nekem a te igéd szerint.” Mária akkor is elmondta ezeket a szavakat, amikor menekült Józseffel és a gyermekével, amikor a kereszt alatt állt, és amikor ott ült az apostolok között az első pünkösd napján. A fiát is erre tanította, hisz ezek a szavak visszhangoznak az Úr Jézus imádságának harmadik kérésében, és az olajfák hegyén is ezt mondja Jézus kereszthalála előestéjén: ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te. Az igehirdető szerint a keresztény tökéletesség Isten akaratának teljesítése, akár bölcső vagy koporsó mellett állunk, akár betegágyon fekszünk vagy örömlakomán veszünk részt. Amint Márkus András plébános lapunknak elmondta: sok nehézséggel találkoztak az elmúlt húsz évben, de megpróbáltak mindig előítéletek nélkül viszonyulni a cigány közösséghez. „Csak úgy lehet vállalni ezt a munkát, ha az embert nézzük bennük, és elfogadjuk őket olyannak, amilyenek. Iskolát is alapítottunk nekik, remélem, előbb-utóbb rádöbbennek arra a szülők, hogy milyen fontos gyerekeik számára az iskolai nevelés. Egyházzal és iskolával közösen próbáljuk irányítani, javítgatni őket, ahogy lehet, bízom benne, hogy lassan közelebb kerülnek a civilizált Európához. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. augusztus 27.Indul az új színházi évadTegnap kezdődtek a Tamási Áron Színház legújabb előadásának felújító próbái Sardar Tagirovsky irányításával. A Tamási Áron Zöld ág című regénye nyomán készült Zongota című előadás, melyet a nyár folyamán már bemutattak Gyulán, a Tamási Áron Színház, a Gyulai Várszínház és a Háromszék Táncegyüttes közös produkciójaként az író halálának 50. évfordulója alkalmából kerül műsorra. A szentgyörgyi bemutatót, mely sok szempontból különbözni fog a nyári szabadtéri előadástól, szeptember 14-ére tervezi a színház. Bérletek szeptember 5-étől kaphatóak a városi kulturális szervezőirodában, az új évad produkciói a már említett Zongota című előadást követően időrendben a következők: Igor Bauersima: norway.today (Kövesdy István rendezésében), Ray Cooney: Funny Money, mely magyar fordításban más címmel kerül majd bemutatásra (Zakariás Zalán rendezésében), Bertolt Brecht: A városok sűrűjében (Porogi Dorka rendezésében), és Harold Pinter: Ünnep (Alexandru Dabija rendezésében). Ezek mellett a korábbi évadok fontosabb előadásait is műsoron tartja a színház. Vass Zsuzsanna és Rácz Endre személyében két új, fiatal színésszel gyarapodott a Tamási Áron Színház társulata, akiket a Bocsárdi László által rendezett Liliom című előadásban már láthatott a szentgyörgyi közönség, de valójában az idei lesz az első teljes évaduk a színháznál. Szeptember közepén indul a színház új honlapja, mely minden bizonnyal szebb, korszerűbb, átláthatóbb lesz a korábbinál, és amely ezután a www.tasz.ro címen várja az érdeklődőket. M Stúdió Az M Stúdió Mozgásszínház már augusztus 16-án elkezdte az új évad első produkciójának próbáit az új stúdióban. A Radu Afrim által rendezett és az Andrei Mureşanu Színházzal koprodukcióban készülő új, kétnyelvű előadás címe még ismeretlen, mert a próbák során írják a darabot, a szövegkönyvet maga a rendező készíti, akit Andreea Gavriliu koreográfus és Márton Imola, a társulat vezetője segít munkájában, aki ezúttal fordítóként van jelen a próbákon. A történet egy tömbházban játszódik, és egy házaspár válópartija körül bontakozik ki, melyben mindenféle furcsa alakok jelennek meg. Az előadás bemutatója objektív okok miatt decemberre tolódik, így valószínűleg az évad második produkciójával, a Fehér Ferenc által jegyzett színházi westernnel majdnem egy időben kerül bemutatásra. Az évad harmadik előadását Bocsárdi László rendezi jövő tavasszal. A decemberi első új bemutatóig a korábbi évadok előadásait láthatja a közönség, de olyan régi produkciók is felújításra kerülnek, mint A per, a Törékeny és a Körtánc. Az M Stúdió társulata is új színésszel gyarapodott az idei évadtól, a zilahi származású Deák Zoltán idén végzett a Kolozsvári színművészeti egyetemen. Cimborák Bábszínház A bábszínház bizonytalan helyzetben kezdi az új évadot, melyben nagyon nehéz tervezni, de a társulat művészeti vezetője, Péter Orsolya bízik abban, hogy a mostoha körülmények ellenére is sikerül megtartani a vállalt három új bemutatót, ezenkívül pedig sokat fognak turnézni, régebbi előadásokat újítanak fel, és megszervezik a korábbi években nagy sikernek örvendő mesebarangolásokat is. A bizonytalan helyzet oka, hogy a társulat még mindig távol áll attól, hogy állandó játszóhellyel rendelkezzen. A város vezetősége megrendelt egy teljes felújítási tervet az új bábszínháznak. Egyelőre még kérdéses tehát, hogy milyen előadással indul az új évad, próbálnak olyan bábdarabot, mesét találni, ami szabadtéri játszásra alkalmas, vagy amit bármilyen játéktérre könnyen lehet adaptálni. Az évad első felében a bizonytalan tényezők miatt nem hívnak vendégrendezőt, tavasszal azonban a tervek szerint B. Fülöp Erzsébet Marosvásárhelyi színésznő fog rendezni a társulatnál egy gyerekeknek szóló vásári komédiát. Hamarosan a bábszínház is új színészekkel gyarapodik: a nyár folyamán hirdetett két bábszínészi állásra többen jelentkeztek, a velük való személyes találkozásokra, versenyvizsgára a jövő hét elején kerül sor. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. szeptember 3.Bortnyik György fotóművészete kortörténetKopacz Attila, az ARTprinter Kiadó vezetője, valamint Bogdán László és Gajzágó Márton egykori kollégák, barátok méltatták Bortnyik György újra kiadott, Változó helyek árnyai című fotóalbumát és a fotós munkásságát azon a szűk körű könyvbemutatón, melyet a Sepsiszentgyörgyi Sugás vendéglő udvarán tartottak csütörtök délután. Amint a kiadó vezetője elmondta, tizenkét évvel ezelőtt adták ki először Bortnyik fotóinak egy részét album formájában, akkor kiállítást is tartottak a fotós munkáiból, amivel befejezettnek tekintették ezt a projektet. A történet azonban újrakezdődött: nyolc évvel később egy fiatal társaság vendégeskedett a kiadónál, akik többnyire azt gondolták, hogy 1990 előtt nem is volt élet Sepsiszentgyörgyön, hanem valami sötét ürességben tapogatóztak az emberek. Árnyalni próbálván a 70-es, 80-as éveket, Kopacz Attila elővette Bortnyik korábbi fotóalbumát, amit nézegetvén, többen is szerettek volna megvásárolni. Akkor született meg az újabb kiadás ötlete. Bogdán László megmutatta a jelenlévőknek azt a könyvet, amelyben először jelentek meg Bortnyik György válogatott fotói az egykori Megyei Tükörnél dolgozó költők versei mellett, és arról beszélt, hogy bár a most megjelent fotóalbum inkább dokumentumértékű képeket tartalmaz, számos olyan fotó van a kötetben, melynek értéke túlnő a riport jellegen, és elsősorban esztétikai élményt nyújt a befogadónak. Mint mondta, nagyon sok megrendítő, tragikus portréfotója is van a művésznek, melyek ugyanúgy hordozzák a táj történetét, mint a most kiadott fotók annak a városnak a korképét, mely már csak az idősebbek emlékezetében létezik. Sartre gondolatait idézve kijelentette, nem az egykori megye és város minősíti a fotókat, hanem éppen fordítva. Gajzágó Márton szerint is elképesztő elemi erővel bírnak azok a portrék, amelyeket Bortnyik készített, és a gyerekfotósok között sem találkozott még hozzá foghatóval. Felidézte, hogy Sütő András 75. születésnapján is Bortnyikot kérték fel fotózni, mert nem sokan lettek volna képesek olyan gyorsan dolgozni, hogy a háromnapos esemény végére kötet készüljön a képekből. Mint kiderült, Bortnyik György rendkívül kitartó ember is: három éven keresztül tizenötezer negatívot digitalizált, mely hatalmas munka nélkül talán a most megjelenő kötet sem készülhetett volna el. Bortnyik fotóinak eredeti negatívjait már a Sepsiszentgyörgyi múzeum őrzi igen értékes kortörténeti dokumentumokként. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. szeptember 3.Szövegritmusok Árkoson„Bármennyire is próbálok hivatalos lenni, ez elsősorban egy baráti találkozó” – kezdte rövid megnyitóbeszédét Karácsonyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke az idén tizenötödik alkalommal tartott E-MIL tábor csütörtök esti megnyitóján az árkosi Európai Tanulmányi Központban. A hétvégén zajló előadások, beszélgetések és esti zenés programok az irodalmiság és zeneiség kapcsolatát próbálják körüljárni, a tábor címe: Szövegritmusok. A megnyitón elhangzott még, hogy bár ez a tizenötödik tábor, nem fogják nagyon megünnepelni, mert csak a huszonötödikre tartogatják a banzájt, hogy Kopacz Attila nélkül nem jöhetett volna létre a tábor, és hogy tíz évvel ezelőtt hunyt el Faludy György, akire azért is illik emlékezni, mert az E-MIL-hez közelálló személyiség volt. A megnyitót vacsora követte, majd Marcsák Gergely énekmondó kárpátaljai költők megzenésített verseiből készült Itt kínok laknak, meg örömök című egyéni előadóestjére került sor. Péntek délelőtt Venczel Péter operaénekes, zeneszerző A librettószöveg és a zene című előadását hallhatták az érdeklődők, délután pedig Sánta Miriám A dalszöveg mint irodalmi alkotás – lehetséges válaszok egy szubkultúra felől című előadására, majd a prózaírók bemutatkozására került sor: Shrek Tímeával, Tamás Kincsővel, Tamás Dénessel, Hertza Mikolával és Balázs K. Attilával Szonda Szabolcs beszélgetett. A nap ismét zenével, Homonnai-Varga András gitárművész A hold alatt című egyéni estjével ért véget. A mai program szintén gazdag: délelőtt Katona Zs. József tart előadást A kilenc csodaszarvas ihletése – néphagyomány, képzőművészet, zene, film címmel, délután pedig Könczei Árpád Találkozásaim a költészettel című előadására, majd a Költők délutánja nevű programra kerül sor, melynek vendégei Serestély Zalán, Gothár Tamás, Balázs Imre József és Varga Melinda, a moderátor pedig Dimény H. Árpád. A napot és egyben a tábort is Márk Attila gitárestje zárja. Amint a liga elnöke, Karácsonyi Zsolt lapunknak elmondta, az E-MIL táborok – akárcsak maga az irodalom – a találkozásról szólnak, de a szervezet tagjainak találkozásai mellett fontos szempont a szervezők számára, hogy magyarországi szerzőket, és a Kárpát-medence más magyarlakta térségeinek íróit is vendégül lássák, idén például kárpátaljai vendégeik vannak. Mint kifejtette, azért is fontos számukra az Árkoson zajló rendezvény, mert itt általában sokan megjelennek a tagok közül, és van idő arra, hogy általános irodalmi kérdéseket és közös dolgaikat is megtárgyalják. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. szeptember 12.Ne temessük az irodalmat!Karácsonyi Zsolt költő, műfordító, színház- és irodalomkritikus, a Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztője, az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) elnöke, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Fotó, Film, Média Tanszékének tanára, a Farkas utcai Harang című időszakos hitéleti folyóirat felelős szerkesztője. Az Árkoson tartott E-MIL táborban beszélgettünk vele. – Hogyan fér bele ennyi minden az életedbe? – Elsősorban költő vagyok, ez segít abban, hogy valamelyest más szerepeket is képes legyek felvállalni, bár ezek nem olyan szerepjátékok, alakmások, mint amilyeneket az irodalomban is sokan használnak, például Kovács András Ferenc vagy Bogdán László, hogy csak a legközelebbieket említsük. Így alakult. Végül is nem állnak olyan nagyon távol e dolgok a verstől, az irodalomtól. A színház, a média és az egyházi tevékenységem is egyértelműen kötődik hozzá, a Helikon és az E-MIL pedig irodalmi szervezőmunka, amit mindig vállalnia kell valakinek. Valahogy belenőttem: addig dolgoztam az idősebbek mellett, amíg egyszer azt mondták, csináljam én tovább. Be szoktam vállalni a kihívásokat. – A családra is jut időd? – Ha gyárban dolgoznék, vagy bankszakember lennék, kora reggeltől késő délutánig dolgoznék folyamatosan, így egy kicsit jobban tudom kezelni az időt, képlékenyebb a munkabeosztásom. Megvan a napi nyolc óra munka, néha több is, de ezt úgy osztom, hogy a családra is mAradjon idő. – Mikor írsz? – Bármikor. Ha írni akarok egy verset, megírom. Kevesebbet írok ugyan, mint az első-második kötet idején, de azért a termékenyebb szerzők közé tartozom. Írtam már verset újság szélére babakocsi tologatása közben, ha a helyzet úgy kívánta, hozzászoktam a szerkesztőségi munka során, hogy zajlik az élet, és közben írni kell, akár kritikát, tanulmányt vagy verset is. Nem zavarnak a körülmények. – A színház hogyan lett része az életednek? – Mindig is érdekelt a színház. Az a fajta világlátás, amit a színház képvisel, nagyon hasonlít arra, ami íróként is mozgatja az embert, a különbség csak annyi, hogy a színházban sok ember közösen keresgél, amibe talán még a színikritikus is beletartozik. Egykor több kritikát írtam, ma már inkább csak rovatszerkesztőként foglalkozom e műfajjal. A dráma is érdekel, mint köztes terület, elvégre színháztudomány szakot végeztem, a doktorimat pedig Páskándiból és Sorescuból írtam... – Egyre gyakrabban hallani, hogy alig olvasnak az emberek, hogy az irodalom népszerűsége csökken. Te mit gondolsz erről? – Szerintem nincs semmi baj az irodalommal. Nagyon sok jelentős kortárs szerző van, akár erdélyi viszonylatban is, és az emberek igenis, érdeklődnek az irodalom iránt. A Kolozsvári Magyar Napokon három nap alatt háromszáz ember jött el a rendezvényeinkre, és a többi hasonló eseményen is szép számban voltak érdeklődők. Persze, több energiát kell fordítani a népszerűsítésre, mint egykor, de végül is jót tesz a szerzőknek, ha felolvasni járnak, nemcsak az eladott könyvek miatt, hanem azért is, mert így élő kapcsolatot teremthetnek olvasóikkal. Azt gondolom, hogy néminemű lustaság áll az általad említett kijelentések mögött, ne temessük az irodalmat! – És a könyv terjedésének árt-e a digitális világ térnyerése? – Konkurenciát jelent, de nem árt különösebben, mert másképp kelti föl a befogadók érdeklődését a könyv, mint a média és a digitális eszközök. Ha esetleg ki is szorulna a könyv az életünkből – amit alig hiszek –, attól még nem kerülne veszélybe az irodalom, mert maga is átváltana a digitális hordozókra, és a világhálón terjedne tovább. Olvasók mindenkor lesznek, ebben biztos vagyok. – Hogyan értékelnéd az idei árkosi E-MIL tábort? – Izgalmas volt, jó előadások hangzottak el, az sem zavart senkit, hogy az előadók közül többen is jócskán átlépték az időhatárokat. Új színfoltot jelentettek a zene és irodalom témakörhöz kapcsolódó esti gitárkoncertek, megtörténhet, hogy ezután zenei előadókat is hívunk, függetlenül attól, hogy mi lesz a tábor központi témája. Ez az a rendezvényünk, ahová a legnagyobb számban gyűl össze a tagság, ezért közgyűlést is tartunk, tehát belső szervezeti szempontból sem mellékes a tábor, de ennél fontosabb, hogy más tájegységek íróit, más művészeti ágak jeleseit is vendégül láthatjuk Árkoson. – Jövőre ugyanitt? – Hacsak nem fognak kőbe vésett eposzok potyogni az égből, valószínűleg igen. :Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. szeptember 22.Hiányérzet (A szabadkai színház előadása a PulzART-on)A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Urbán András által rendezett Rózsák című előadása Tolnai Ottó A kisinyovi rózsa című szabadverse nyomán készült, pontosabban annak második átirata: a költemény alapján korábban már készült egy színházi előadás, amelynek újabb, szöveg nélküli változataként került színpadra a pulzArt fesztivál részeként Sepsiszentgyörgyön is bemutatott produkció. Ahogy Tolnai Ottó költészetére sem jellemző a hagyományos értelemben vett őszinteség, ahogy a közlés, leírások helyett inkább hatásokat akar kiváltani, és ezért önmagát háttérbe helyezve olykor spontán módon játszadozik a szavakkal, gondolatokkal, egészen szürreális világokat teremtve, ugyanúgy a Rózsák alkotói is csupán a vizualitásra, a szabad asszociációkra próbálták felépíteni az előadást. A költőiség egyetlen jelszavát követve annyira szabadon viszonyultak a költeményhez, hogy valójában alig viszonyultak hozzá, így bár az előadás tobzódik az ötletekben, a látványos jelenetek, hatásvadász színpadi elemek semmilyen irányba sem vezetnek. Aligha gondolhatnánk komolyan, hogy A kisinyovi rózsa című szabadverset számon lehet kérni egy előadáson, de a színházszerűséget, az élményt, azt, hogy akár intellektuálisan, akár érzelmileg, akár az érzékek szintjén megérintsen, azt igen. Itt viszont mindegyik megközelítési lehetőség jócskán tele volt akadályokkal. Semmilyen logikai elv nem szabott irányt az egymásból következő jeleneteknek, talán csak a tér kitágítása a bezártságtól a végtelen szabadság felé, de ez nem fokozatosan történt az előadás során; semmilyen érzelmi szál nem kötötte egymáshoz, és így a nézőkhöz sem a szereplőket; az érzékeknek kínált táplálék pedig – a hangok, anyagok érzete és a színészi játék ritmusa, dinamikája – olyannyira szegényes, esetlen, pontatlan volt, hogy nem lehetett komolyan venni. Néhány példa: az indigólepedő, amely több jelenet alapeleme, teljesen használhatatlanná kopott, hiába próbáltak bármit is átvinni rajta a színészek, a plüsszebrákat előrevetítő zebracsíkos ruhákra alig tapadt a fekete festék, így szinte értelme sem volt a negatív zsiráfjátéknak, a baseballütő használata inkább felmutatott volt, mint felszabaduló energiák robbanása, a homok lecsorgását már előre sejteni lehetett, annyira hangos volt az előkészület, az evőeszközök kiöntését már annyiszor láttuk, hogy egyenesen idegesítő volt, a jelenetek közelsége és a kivitelezés formája általában lenullázta a hatásokat. Érző lények vagy mozgó tárgyak sem voltak a színészek, és minduntalan az látszott, hogy van is, nincs is kapcsolatuk egymással a színpadon. Szép volt a xilofonokon való közös zenélés, a ki-be járkálás dinamikája annál a jelenetnél, amikor rendezgették a zebrákat, sokat sejtető volt az indítókép a nő által idézett Tolnai-sorokkal, és üdítő látvány az utolsó kép, amikor egészen kitágult és apró fénypontokkal telt meg a tér. Itt valóban feltűntek Tolnai gondolatai: „mert a kisebbségi is akár a flamingó / e vacogó rózsaszín lény / csak önnön tükörtermekben manipulált / tömegében érzi otthon magát”. Lehet, hogy a kisebbségi életérzés a kulcsa a látottaknak? Értékelendő a sok befektetett munka és a hit, hogy mindennek értelme volt. Mezei Szilárd zenéjét is érdemes kiemelni, nélküle erősebb lenne hiányérzetünk. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. január 10.Élet a hajléktalanszállónMég csak január elején járunk, de úgy tűnik, rég volt ilyen szép telünk, idén nincs okunk panaszkodni a hóra, fagyra. Azonban a szép tél relatív fogalom, egészen mást jelent nekünk – akik meleg szobából, az ablakon át szemléljük a tájat, és csak akkor vagyunk huzamosabb ideig a szabadban, ha például síelünk valahol –, s mást azoknak, akiknek nincs otthonuk, naphosszat róják az utcákat, és csak üzletekben, bárokban vagy a könyvtárban melegedhetnek meg kissé, ha elviselhetetlenné válik számukra a tél szigora. A sepsiszentgyörgyi hajléktalanok életébe nyújt betekintést beszélgetésünk Székely Róberttel, a hajléktalanszálló vezetőjével és a menedékhely lakóival. Az intézmény „Három és fél évvel ezelőtt kezdtük el mai formájában működtetni a hajléktalanszállót, azelőtt embertelen körülmények uralkodtak ebben az épületben – mondta Székely Róbert, aki a Máltai Szeretetszolgálat munkatársaként vezeti a sepsiszentgyörgyi menedékhelyet –, bárki jött-ment, ahogy kedve tartotta, a drogkereskedéstől a lakásmaffiáig minden volt, disznót árultak és pálinkát főztek az emeleteken.” Az akkori állapotokat úgy számolták fel, hogy a lakók egy részét kiköltöztették családokhoz, átvitték az Oltmező utcai szociális tömbházlakásokba, vagy a városban működő szociális szervezetek – Málta, Diakónia, Caritas, Vöröskereszt – közreműködésével bérelt lakásokban helyezték el őket. Amikor a városvezetés jelenlegi formájában kialakította az éjszakai szállót, a Máltai Szeretetszolgálatra bízta működtetését, mert nekik volt a legnagyobb tapasztalatuk a hajléktalanok ellátásában. Az új menedékhelyen 143 ember fordult meg máig, jelenleg 45 személy jár be naponta, ami jóval több, mint a nyári lakók száma, amely 25–30 körül mozog. Az intézményt éjjeli szállóként engedélyeztették, tehát csak az éjszakát tölthetik bent a hajléktalanok: a téli időszakban délután hattól és nyolctól fogadják a lakókat, akik reggel hatkor, hétkor vagy nyolckor mehetnek ki. A rögzített időpontokra azért van szükség, mert valamelyest rendszerhez szoktatják a lakókat, és azért van több időpont, hogy elkerüljék a torlódást a bejelentkezésnél, étkezésnél, fürdőszoba-használatnál. Két éve működteti az intézmény télen a nappali melegedőt, ami azt jelenti, hogy naponta 12–14 óra között újra bejöhetnek a rászorulók, meleg teát fogyaszthatnak, tévézhetnek, és alkalomadtán a számítógépeket is használhatják. „A vendégeknek kötelező a fürdés, a ruhájukat, ágyneműjüket mi mossuk – magyarázta az intézményvezető –, ezenkívül próbálunk vigyázni az egészségükre, van orvosunk, pszichológusunk, szociális munkásunk, akik sokat segítenek. Igyekszünk elintézni nekik a szociális segélyt, rendben tartani orvosi papírjaikat, utánajárni a munkakönyvüknek, munkaéveiknek, ezenkívül önéletrajzokat írunk, munkahelyet keresünk nekik, visszaszerezzük az elveszett személyes igazolványaikat, és őrizgetjük ezek másolatait” – próbálta röviden összefoglalni az intézmény szociális utánkövetésnek nevezett tevékenységét Székely Róbert. Eddig huszonnégy személyt tudtak kijuttatni a rendszerből, akiknek szintén követik az életét. A tél Az átlagosnál több gond volt az idei télen – válaszolja arra a kérdésemre, hogy mennyire befolyásolja az emberek életét a hideg időjárás. Ittasan nem szoktak beengedni senkit, de télen kivételt tesznek: általában este tízkor, mostanában – a hidegek miatt – már kilenckor mindenkit beengednek, de aki ittas, annak nem jár semmilyen szolgáltatás, nem alhat az ágyában, elkülönítőben tölti az éjszakát. Ha hatkor vagy nyolckor ittasan érkezik valaki, ki kell mennie, és csak kilenckor jöhet be, miután a többiek elvégezték az esti teendőiket. Az eddigi években általában öt-hat-hét ember aludt az elkülönítőben, idén ez a szám 13–14-re ugrott, ami sok gondot okoz, egyesek annyira berúgnak, hogy fel kell hozni őket a lépcsőn, mert csak mászni tudnak. Ilyenkor hangosak, nehéz őket lefektetni, ablakok is törtek már, idén az is megesett, hogy rendőrt kellett hívni, amire korábban még nem volt példa. Keveset sem ihatnak? – kérdezném, de az intézményvezető megelőzi a kérdést, és elmondja, hogy azért nincs embertelen szigorúság ilyen szempontból. Amikor elkezdték a tevékenységet, nulla toleranciát hirdettek, de mégis próbálnak megértőek lenni. „Ha egész nap dolgozol valahol, és megkínálnak egy pohár pálinkával, érthető, hogy megiszod, de attól még nem hülye az ember – mondja Székely –, nyáron is elfogadható két sör, de több nem.” Letesztelték, kitapasztalták a viselkedésüket, csak akkor kell kimenniük, ha bizonyos határon fölül van az alkoholszint, ami adott esetben nemcsak a hideg miatt kellemetlen, hanem azért is, mert ilyenkor a matt részegekkel töltik együtt az éjszakát a többiek. Ezért általában az történik, hogy vagy nem isznak egyáltalán, vagy nagyon berúgnak, és csak kilenckor érkeznek. Az alkoholszondázás szúrópróbaszerűen történik, nem az a cél, hogy minél többen aludjanak az elkülönítőben, hanem, hogy meggondolják az alkoholfogyasztást, mert őket is kiszúrhatják.A nagy hidegek miatt pár napja meghosszabbították a nappali melegedő programját is, már tizenegytől bejöhetnek. Mégis, ilyen hidegben is vannak olyan hajléktalanok, akik az utcán élnek. Öt olyan emberről tudnak, aki kint alszik, és bár hetente járnak hozzájuk forró teával, pokrócokkal, és próbálják becsalni őket a melegbe, nem tudják rávenni, hogy beköltözzenek. Olyan is van, aki nyugdíjköteles lenne, de nincsenek iratai, s hiába segítenének elintézni a dossziéját, nem jön be. Csak ígérgetik, de nem mozdulnak a helyükről. Félnek a szabályoktól? Idegenkednek a társaságtól? Van, aki azt mondja, hogy nem akar korán kelni, de ha hajnali hatkor keresik, már nincs a helyén. Lehet, hogy egyszerűen nem akarnak alkalmazkodni, megszokták a szabadságot, s a jobb körülményekért sem hajlandóak lemondani róla. A hajléktalanszállón a lakók egészségére is vigyáznak, naponta C-vitamint kap mindenki, és különös gondot fordítanak a rendszeres orvosi vizsgálatra, hogy megelőzzék a betegségeket, járványokat. Ha gyengélkedik valaki, gyógyszeres kezelés is jár neki.A bentlakók Beszélgetésünk végére egyre nagyobb zaj hallatszik a folyosóról, megérkezik a hatórás csapat. Kimegyünk közéjük, az intézményvezető bemutat nekik, én pedig megkérdezem, hogy bírják a hideget. Egy ideig mindenki hallgat, aztán szigorúan rám néz a mellettem álló mankós bácsi: „Olyan hideg van, hogy az ember nem bírja egyáltalán. Két órakor kiterelnek, ilyenkor beterelnek, s az ember meg van fagyva. Menni is alig tudok ezzel a bottal, mert az egész városban nem kapok egy nyavalya gumit a végire. A lábam le van vágva, s így kell rendezzem magamat...” „Zoltáni bácsi, szóba állna egy kicsit a fiatalemberrel az irodámban, amíg én megpróbálok keresni egy jobb mankót?” – szólítja meg Székely Róbert az egyik bácsit.A nyugdíjas Zoltáni Ferenc készségesen bejön velem az irodába, és barátságosan válaszolgat a kérdéseimre. Korábban már lakott a menedékhelyen, de kiköltözött, két hónapja azonban kénytelen volt visszatérni, mert meghalt a házigazdája, ahol bérben lakott és a kertet gondozta. Kint általában barátokkal találkozik, akikkel beül kávézni valahová, esetleg kártyáznak, ha olyan helyet találnak. „Ha nyár volna, egy újsággal a kézben még a parkban is eltelne pár óra, de ilyen hidegben az ember csak tengődik, s vergődik” – magyarázza. Alkoholt is ihatna a barátaival, jegyzi meg, mert minden adott hozzá, de mivel a szállón ezt tiltják, nem vállalja. „Még délelőtt elmegy egy sör vagy egy stampedli, de több nem” – teszi hozzá. A hellyel nagyon meg van elégedve, örül a melegnek, tisztálkodási lehetőségnek, nem mer kockáztatni. Arra a kérdésre, hogy kikkel találkozik, azt válaszolja, hogy nyugdíjas „mobilásokkal”, akik közül már többen egyedül élnek. Ő is nyugdíjas, a különbség csak az, hogy neki nincs lakása. Olyan bárokba jár, ahol megtalálja a napi újságokat, azokat el szokta olvasni, aztán lassan elindul visszafelé, s ha még nincs ott az idő, újabb kávét is elfogyaszt valahol. A legtöbb helyen televízió is van, mondja, s a tél elől ilyen helyekre lehet behúzódni. A nővendég Bölöni Anna a következő alany, aki gyorsan elmondja, hogy ő jól érzi itt magát, nem akar ellenszegülni a főnökségnek, aztán máris továbbállna. – Hol tölti a napjait? – kérdezem tőle is, ő pedig elmondja, hogy vagy a leányának segít, akinek most született kisfia, vagy a nővére kislányára vigyáz, ezenkívül egy orvoshoz és egy idősebb hölgyhöz is szokott járni dolgozni. Nem sok nő lakik a hajléktalanszállón, jelenleg csak két állandó nővendég van. Egyesek csak néha mennek be, általában reggel, fürödnek, átöltöznek, majd távoznak, nem alusznak ott. Mint mondja, ő három éve lakik bent, de nagyon meg van elégedve a körülményekkel, azt is helyénvalónak találja, hogy „egy cseppet megbüntetik azt, aki megissza”. Ő megérti ezt, ezért igyekszik betartani a törvényeket, tiszteli Róbert urat és az egész személyzetet, mert mindenben kiszolgálják őket, mosnak rájuk, néha még ételt is szereznek nekik.A beteg A harmadik vendégem Bálint Sándor, egy hosszú hajú, fiatalos arc, aki azzal kezdi, hogy osztálytársa volt az egyik kolléganőmnek az újságnál, aztán elmeséli, ő már huszonnégy éve él a Sing-Singben, ő a legöregebb lakó. Valamikor nagyon rossz volt itt az élet, mondja, mert mindenki tele volt tetűvel meg bolhával. Jobb így, mint amikor ötszázan voltak, „és Róbert főnökkel sincs baj” – teszi hozzá. Arra a kérdésre, hogy hová szokott kijárni, azt mondja mosolyogva: „valami paphoz járok fel, mert nekem is van egy négyéves teológiám, de nem tudtam elvégezni, mert lebetegedtem, s olyan betegségem van, hogy gyógyíthatatlan, rákom van...” Néha bevásárol a nénjének, elhányja a havat a háza elől. Nyáron mit szokott dolgozni? – kérdezem tőle, ő pedig azt válaszolja, hogy nem dolgozik, mert betegnyugdíjas, gyógyszereken él. „Nem tudom, más hogy van vele, de én már megszoktam a nyomorúságot – panaszolja –, mert valamikor egy lépcsőházban aludtam, a betonon, harminckét fokos hidegben, amit senki más nem élt volna keresztül, de én átéltem.” Reggelente onnan járt dolgozni – magyarázza –, este pedig hazament és lefeküdt a betonra. Ahhoz képest itt azért jó – fűzi hozzá.Miközben lekísért az intézményvezető, és az épülettel kapcsolatos általános problémákról mesélt, szúró pillantásokkal osont ki mellettünk Bölöni Anna. Ma véletlenül neki kellett belefújnia a szondába. Vajon hol tölti el az időt kilencig – kérdeztem magamban, miközben beültem a jéghideg autóba. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. január 25.Írónőkről filmvásznon (A magyar kultúra napja)A magyar kultúra napja alkalmából szervezett sepsiszentgyörgyi rendezvények sorában kiemelt helyen említendő az a vasárnap este tartott, vetítéssel egybekötött szakmai beszélgetés, amely a magyar irodalom két méltatlanul elfeledett alkotójára, Ignácz Rózsára és Erdős Renée-re próbálta felhívni a figyelmet. Nehéz lenne kideríteni, hogy miért bánt velük olyan mostohán az utókor és az irodalomtörténet, de a Balassi Intézet, Magyarország Kulturális Központja és a Kónya Ádám Művelődési Ház közös kezdeményezése megpróbálta közelebb hozni őket az irodalomkedvelőkhöz.A Kónya Ádám Művelődési Házban tartott rendezvény első részében két huszonhat perces rövidfilmet láthatott a közönség az írónőkről, akik mindketten színésznőként kezdték pályájukat, majd beszélgetésre került sor, amelyben a filmek alkotói – Oláh Katalin rendező és Csukás Sándor operatőr – megosztották a résztvevőkkel a filmkészítéssel kapcsolatos élményeiket, de korábbi munkáikról, jövőbeni terveikről is meséltek. Erdős Renée-ről (1879–1956) többek között megtudhattuk, hogy nem volt ügyes színésznő, de a verseit első perctől szerették az olvasók, regényíróként pedig még nagyobb népszerűségnek örvendett. Bár első verseskötetét őszintesége, szókimondása miatt fiatal lányoknak nem ajánlotta a korabeli kritika, az első világháború után olyan felkapottá vált, hogy eladott könyveiből a sokszorosát kereste annak, ami az általános megélhetési minimumot jelentette a korabeli Budapesten. Mint megtudhattuk, Babits őt tartotta egyik példaképének, Bródy Sándorral botrányos szerelmi viszonyt folytatott, kétszer is férjhez ment, és bár fiatal korában felvette és buzgón gyakorolta a katolikus hitet, született zsidó lévén nem mentesült a zsidóüldözés alól. Az Ignácz Rózsáról (1909–1979), a kovásznai származású, erős református gyökerekkel rendelkező írónőről – éppen ma 108 éve született – készült filmből ugyancsak sok új információt ismerhetett meg a közönség, például azt, hogy egyéni előadásaival színésznőként is sikeres volt, és annak ellenére mostohán bánt vele az irodalomkritika, hogy az ő korában már nem számított különlegesnek az írónőség. Erdélyben nem tartották igazán erdélyi írónak, Magyarországon pedig határon túli volt, talán ezért nem kapta meg életműve azt a figyelmet, amelyet megérdemelt volna. Saját bevallása szerint papíriszonya volt, mégis nagyon sokat írt, 1940–47 között, hét év alatt tizenkét prózakötete jelent meg. Mint elhangzott, természete és írásművészete is férfias elszántságról tanúskodott, írói munkájában pedig a „felcsigázottság” érdekében folytatott egészségtelen életmódot találta a legkellemetlenebbnek.Mindkét film irodalom- és színháztörténészek, írók, korabeli írótársak és közeli családi barátok méltatásai, visszaemlékezései alapján készült, ezek mellett pedig természetesen a bemutatott szerzők műveiből is hangzottak el idézetek, Erdős Renée alakítója Pető Kata, Ignácz Rózsáé pedig Török-Illyés Orsolya. Amint az alkotókkal folytatott beszélgetésekből kiderült, korábban Bánffy Miklós, Kós Károly és Kemény János életéről, munkásságáról is forgattak filmeket, és mivel ők pestiek, elfogultság nélkül, csupán szakmai szempontok alapján közelítettek a bemutatott életpályákhoz. Az is elhangzott: a filmek elkészítésének egyik fő szempontja az volt, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését, ezért igyekeztek izgalmas képekkel oldani a monológok egyhangúságát, további hasonló produkciók készítése mellett pedig az is fontos céljuk, hogy minél szélesebb körben népszerűsítsék eddigi filmjeiket. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. február 16.Nem futja a színházi bérek emelésére (Sepsiszentgyörgy)Nehéz helyzetbe hozta az önkormányzatokat a kormány a művészeti intézmények alkalmazottjainak béremelésével – forrást ugyanis nem rendelt az intézkedés mellé, és ez Sepsiszentgyörgy elöljáróinak és a színházak vezetőinek nagy fejtörést okoz, a pénzt ugyanis a fejlesztésektől, beruházásoktól kell elvonni. A sepsiszentgyörgyi színházak – a Tamási Áron és az Andrei Mureşanu nevét viselő intézmények – vezetőivel Sztakics Éva alpolgármester tárgyalt. Elmondta, hogy a béralap ötvenszázalékos emelését nem tudják biztosítani, húsz százalékot ajánlanak, elosztásukra pedig a menedzsereknek kell megoldást találni, például az alkalmazottak egyéni teljesítménye szerint. Az egységes béremelés nagy aránytalanságokhoz vezethet, és nem is tűnik igazságosnak. Sztakics Éva hangsúlyozta: nem a béremelés szükségességét vitatják, a mikéntjével kapcsolatosan merültek fel kérdések. A nemzeti színházakat a művelődési minisztérium tartja fenn, de Sepsiszentgyörgyön saját költségvetésből kell előteremteni a pénzt, és ez nem egyszerű, hiszen az ötvenszázalékos ráadás összege magasabb, mint a városháza egész béralapja. De nem csupán a forrásokkal van gond, az elképzelés is meglehetősen átgondolatlan: mivel a béremelés a kisegítő személyzetre is vonatkozik, az adminisztratív munkakörben dolgozókra azonban nem, ebből furcsa helyzetek adódnak majd: egy kisegítő alkalmazott nagyobb havi bért kaphat, mint egy felsőfokú végzettségű hivatalnok, egy színész pedig például a polgármesternél is többet vihet haza, akkor is, ha fellépéseinek száma, szerepeinek súlya ezt nem indokolja. Ez nem tűnik igazságosnak, ezért kérik a színházi vezetőket egy többlépcsős bérrács kidolgozására. Bocsárdi László, a Tamási Áron Színház igazgatója lapunknak elmondta, ez a döntés veszélyezteti az intézmény működését, mert bár a törvény kötelezi a színház vezetőségét a fizetésemelésre, a városi tanács nem tudja biztosítani számukra a szóban forgó összeget. Mint mondta, gondolkoznak a megoldáson, de jelen pillanatban még nem látnak olyan lehetőséget, amely minden érintett számára elfogadható lenne. A városi tanács részéről érkezett felvetéssel kapcsolatosan megjegyezte: ő megérti, hogy nehéz helyzetben van az önkormányzat, és nem tud húsz százaléknál többet felajánlani, de jelenleg semmilyen más anyagi forrás nem áll a színház rendelkezésére, hogy pótolja a hiányzó harminc százalékot. Bocsárdi azt is kifejtette, nincs arra lehetőségük, hogy máshonnan megvonjanak pénzeket, elbocsátani pedig senkit nem tudnak, mert a korábbi hasonló állami döntésnél olyan kemény leépítést eszközöltek, hogy jelenleg is túl kevés a személyzet ahhoz képest, amilyen munka folyik az intézményben, vagy ahány emberre normális körülmények között szükség lenne. Mint mondta, jelenleg is zajlanak a tárgyalások, a várossal közösen próbálnak megoldást találni a helyzetre. Anna Maria Popa, az Andrei Mureşanu Színház igazgatónője szerint súlyos törvényhibáról van szó, mert ha nem mondja meg a törvényhozó, hogy milyen pénzből lehet alkalmazni a jogszabályt, akkor az semmit sem ér. „Csak rossz döntésről lehet szó, amikor kötelezzük a fizetésemelést, de nem érdekel, hogy annak terhét ki állja, vannak-e valós esélyei a gyakorlatba ültetésnek” – méltatlankodott az igazgatónő. Mint mondta, nem látja a kiutat ebből a helyzetből, mert bár teljesen megérti a helyi tanács aggályait a fizetésemelés anyagi fedezetének hiánya miatt, az alkalmazottak a törvény értelmében joggal várnak el nagyobb fizetést. Az adott lehetőségek az intézményvezetőket is kilátástalan helyzetbe hozták – mondta –, mert nekik kellene megoldást találniuk a helyzetre, egyelőre péntekig kaptak határidőt a város vezetőségétől arra, hogy elkészítsék az új büdzsét, és adott esetben intézményeik működésének új szerkezeti felépítését. „Mert ugyan nem szívesen beszélünk erről, de ebben a helyzetben ha valahol növelünk, akkor máshonnan vágni kell, bármilyen nagy teher ez számunkra” – fogalmazott Anna Maria Popa. Az igazgatónő szerint amiatt is kényes a helyzet, hogy a román színház társulatának a Tamási Áron Színház társulatához képest is rendkívül alacsony a bérezése, és színészeik valóban teljes joggal megérdemelnék a fizetésemelést. Az a lehetőség is felmerült, hogy kérvényben kérjék az alkalmazottak a kisebb fizetésemelést, de ez törvénybe ütköző lenne, a munkavállaló akarata ugyanis nem írhat felül egy érvényes jogszabályt. „Próbáljuk a fenntartókkal közösen megtalálni a legjobb megoldást, de egyre inkább úgy tűnik, ennek a törvénynek a hátrányai sokkal nagyobbak lesznek, mint az előnyei, amit a bukaresti törvényhozók felelőtlenségének köszönhetünk” – tette hozzá az igazgatónő. Márton Imola, az M Stúdió művészeti vezetője szerint a mozgásszínház társulatának is jól jönne a béremelés – hisz az ő színészeik is nagyon alacsony fizetésekért dolgoznak –, de megérti a törvény visszásságaiból fakadó nehéz helyzetet, és bízik abban, hogy a színház gazdasági vezetői megtalálják majd a mindannyiuk számára optimális lehetőséget. Demeter J. Ildikó, Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. március 9.Hétköznapi tapasztalataink és az értelmezés (Könyvbemutató Sepsiszentgyörgyön)Veress Károly kolozsvári filozófus, egyetemi tanár Ami megtörténik velünk (2014), A nyelv teremtő erejéről (2015), valamint a Lehet-e másként élni? (2016) című köteteit mutatták be csütörtökön este a Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermében, a szerzővel Incze Éva filozófiatanár és Csergő Antal könyvtáros beszélgetett. „Mindhárom kötet a hermeneutikával, a megértés, értelmezés tudományával foglalkozik, és valamilyen módon kötődik Gadamerhez, Heideggerhez” – indította a beszélgetést Csergő Antal könyvtáros, aki maga is filozófia szakot végzett, és aki az Ami megtörténik velünk című tanulmánykötetet mutatta be röviden a hallgatóságnak. Mint elmondta, maga a megértés is megértésre szorul, ezek a tanulmányok pedig a megértés problematikáját követik nyomon olyan fogalmak nyomán, mint a távolság vagy a hozzátartozás, ami a szó metafizikai értelmében a lét és az igazság közötti transzcendentális viszonyt jelenti. Csergő Antal kérdései nyomán Veress Károly a hermeneutikáról mint a hagyomány értelmezéséről beszélt, elmondta, hogy a távolság, hozzátartozás, végesség, odafordulás és igazság-igazságtörténés problémái a filozófiai hermeneutika alapkategóriái, hogy ezek vizsgálatát kutatási projektek során többnyire doktoranduszokkal végezte, ez idő alatt készült tanulmányaiból álltak össze a most bemutatott kötetek. Ha valamit túl közel vagy túl távol tart magától az ember – mondta –, nem látja világosan, optimális távolságba kell helyeznie tehát, amelyben a legjobban látszik a dolog maga, ezért a tapasztalat egyik nagyon értékes alapkategóriája a távolság kérdése. A hozzátartozás is ilyen: a nagyon elvontnak tűnő gondolatokat, értelmi összefüggéseket a mindennapi nyelv hordozza magában, amely úgy tartozik össze az átfogó értelem-összefüggésekkel, mint a papírlap két oldala. A hagyomány és annak állandó újraértelmezése kapcsán a hermeneutika és a fenomenológia nehezen összeegyeztethető problémafelvetéseinek parttalan vitájába is belefutott Veress Károly és Csergő Antal, mely vitát a nyelvi hagyomány kérdésköre felé kitolva A nyelv teremtő erejéről című kötet gondolatkörét is érintette a szerző. A Lehet-e másként élni? című tanulmánykötetet – amely többnyire életgyakorlati kérdésekről szól – Incze Éva mutatta be, aki elmondta, a kötetben megjelenő tanulmányok egységét az a vizsgálódó attitűd és megértésre való törekvés adja, mely az aktuális tapasztalatok hátterében bontakozik ki, ilyen gondolatok nyomán: akarjuk-e a saját életünket élni, de milyen összefüggés van az élet és a saját fogalmak között, kiválthatnak-e a válságtapasztalatok valamiféle új életviteli beállítódást, milyen szerepe van az intézményeknek az éltünkben, és hogyan lehet meghaladni a merev intézményi struktúrákat, milyen szemléletváltást kínálhat az idegenség tapasztalata számunkra, milyen valós lehetőségek nyílnak a szabad, felelős, autentikus emberi élet számára... Incze Éva kérdésére válaszolva a szerző kifejtette: minden új tapasztalati helyzetben saját magunkkal szembesülünk, és ahhoz, hogy például az idegenség kérdéséhez helyesen viszonyuljunk, saját szempontjai szerint kell megértenünk az idegent. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. március 15.Az özvegyek mint hősökA sepsiszentgyörgyi Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja idén kiemelt kulturális rendezvénysorozattal tiszteleg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt, melynek részeként tegnap délután a Szabadság téren tartották a Carola Egyesület által kezdeményezett Hátrahagyottak emlékezete című rendkívüli kültéri tárlat megnyitóját. A kiállítás a szabadságharc aradi mártírjai után maradt özvegyek sorsával foglalkozik. Az érdeklődőket Szebeni Zsuzsa, az intézet vezetője köszöntötte, aki elmondta, azért nagy öröm számára ez a kiállítás, mert a forradalom azon résztvevőinek állít emléket – honleányoknak és gyermekeknek –, akikről gyakran megfeledkezünk. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről Kőrösi Viktor Dávid konzul szólt az egybegyűltekhez, aki szerint a bemutatott életutak két dologra tanítanak meg bennünket: arra, hogy meg kell becsülnünk a családunkat, szeretteinket – ugyanis csak rajtuk keresztül kaphatunk erőt a hétköznapok küzdelmeihez –, és arra, hogy a szülőföld és a szabadság védelméhez, a szimbólumainkért, anyanyelvünkért való kiálláshoz nélkülözhetetlenül fontos a honleányok életéből is sugárzó bátorság. A család és a nemzet elválaszthatatlan egymástól, mondta a konzul, „a család jóléte egyben a nemzet jóléte, prosperáló család nélkül nincs prosperáló nemzet, de egyén sem” – fogalmazott. Kőrösi Viktor Dávid konzul után Molnár-Bánffy Kata, a kiállítás ötletgazdája és támogatója szólalt fel, beszámolt arról, hogy a történészek, fotósok, grafikusok munkájának közreműködése nyomán létrejött kiállítást 2015. október 6-án mutatták be először Budapesten a honvédelmi minisztérium felkérésére. Mint elmesélte, amikor a felkérés érkezett, már régen foglalkoztatta a történelem női szemmel való láttatása, de nagyon nehéz volt az özvegyek mint hősök koncepciójának az elfogadtatása a megbízókkal. Az ötletgazda a kiállítást létrehozó Carola Egyesületet is bemutatta röviden a közönségnek, mely egyesület Bornemiszáné Szilvássy Karoláról, Bánffy Miklós múzsájáról kapta a nevét, és amelynek tagjai között olyan „talpraesett nők” vannak, mint Szebeni Zsuzsa, Ugron Zsolna vagy Gergely Erzsébet, a Házsongárdi temető őrangyala. Mint mondta, az aradi hősök mellett igazi nagy formátumú nőket találtak, akik kivétel nélkül mindnyájan érdemesek arra, hogy az utókor emléket állítson nekik. A vértanúkból tizenegy volt nős, ennek a tizenegy nőnek az életútját mutatják be a rövid szövegek, melyek Hernádi Zsolt történész munkáját dicsérik. A téren látható forgó pilonokon modellek személyesítik meg a nőket, akiket egyik oldalon életük teljében, díszruhában, a másik oldalon pedig gyászruhában, már özvegyként láthatunk. Azokról a honleányokról, akikről nem készültek fotók, a háttérben látható nagy közös pannón olvashatnak az érdeklődők. Az életutakat bemutató szövegekből kiderül, hogy a forradalom után mindegyik özvegy és gyerekeik is életük végéig hordozták férjük, vőlegényük, édesapjuk tragédiájának lelki és fizikai terheit, sokszor a legnehezebb körülmények között. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. március 16.Berde Mózsa közénk érkezettBerde Mózsa egykori kormánybiztos, a háromszéki önvédelmi harcok szellemi vezetője szobrát tegnap délután leplezték le Sepsiszentgyörgyön, az Erzsébet park egyik központi helyén, a Bod Péter Megyei Könyvtár felé vezető lépcsősor előtt. A szoboravató ünnepségen Egyed Ákos történész, akadémikus méltatta Berde Mózsa életútját, majd a szentivánlaborfalvi Berde Mózsa Általános Iskola diákjainak ünnepi műsorát és Kovács István unitárius lelkész imáját-áldását hallgatta meg a népes gyülekezet. „Az igazi példakép nem bálvány, hanem olyan személyiség, aki tevékenysége, társadalmi hatása, magatartása alapján mérce minden ember számára” – közölte nyitányként Nagy-Kopeczky Kristóf műsorvezető, emlékeztetve, hogy Berde Mózsa alakjában igazi példaképet tisztelhet Háromszék népe, majd Antal Árpád polgármester, Bálint Benczédi Ferenc, az erdélyi unitárius egyház püspöke és Kisgyörgy Zoltán helytörténész leleplezte Berde Mózsa szobrát. A szobor – amelyet a sepsiszentgyörgyi Hármas Alapítvány a helyi önkormányzat segítségével állíttatott – Harmath István székelyudvarhelyi születésű, Baján élő és alkotó szobrászművész alkotása, és Lakatos Pál Sándor szatmári származású kecskeméti szobrász, vállalkozó öntödéjében készült. Egyed Ákos történész összefoglalta Berde Mózsa életének mindazon eseményeit, amelyek által a Laborfalván régi unitárius katonacsalád sarjaként született politikus az 1848-as forradalom és szabadságharc egyik vezető személyiségévé vált, elmondva, hogy Berde jogtudományt végzett, de a szó legjobb értelmében vett politikus volt, aki azt vallotta és hangoztatta: „legyünk igazságosak, mert ez a legjobb politika”, és ehhez az elvhez igazodott ő maga is képviselőként, Háromszék önvédelmi harcának választott vezetőjeként, majd nagyszebeni kormánybiztosi tisztségében is. A történész szerint az agyagfalvi gyűlésen ő volt egyik kezdeményezője a székely határőrség elszakadásának a császári hadparancsnokságtól, támogatta gróf Mikó Imrét abban, hogy békés felhívást intézzenek az erdélyi románokhoz, szászokhoz, később pedig, a harcok sikerében döntő tényező volt jó együttműködése Gábor Áronnal. Mindezeken túl egyik fő érdeme az volt, hogy létrehozta a társadalom egységét, fontos lépéseket tett annak érdekében, hogy megszűnjön a székely társadalom évszázados rendi megosztottsága. „Mához szóló üzenete, hogy minden körülmények között keresni kell a megmaradás eszközeit és lehetőségeit” – összegzett a történész. Kovács István, a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség lelkésze fohászában ezekkel a szavakkal zárta a szoboravató ünnepséget: „Emberi létünk véges, de álmaink, eszményeink, szabadságvágyunk örökkévaló. Ez a legyőzhetetlen lélek ölt újból és újból testet emberek fölé emelkedő, kimagasló szobrokban és a szobrokra feltekintő csecsemőkben, gyermekekben, akik újból és újból megtanulhatják általuk, hogy a szabadság elvehetetlen, hogy a szabadon született ember gerince hajthatatlan.” Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. március 18.A magyar zászlót és címert ünnepelték SepsiszentgyörgyönIgazán méltóképpen ünnepelhették meg március 16-át, a magyar zászló és címer napját mindazok, akik csütörtök délután részt vettek Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke előadásán a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. A Magyarország címere és zászlaja című előadás időrendben követte végig magyar jelképeink fejlődéstörténetét, több tévhitre is rávilágítva. 2014 decemberében határozott úgy a magyar Országgyűlés, hogy március 16. napját a magyar zászló és címer napjává nyilvánítja tiszteletadásként azok előtt, akik e zászló és címer alatt harcolva életüket, szabadságukat adták, vagy bármilyen sérelmet, hátrányt szenvedtek a magyar nemzetért. Az új ünnepnap bevezetése annak az 1848-as törvénynek az emlékére is történt, melynek határozata szerint „ősi jogaiba visszaállíttatik a nemzeti szín, és ország czímere”, hogy azt minden magyar hajó, a nyilvános ünnepek alkalmával pedig a középületek s közintézetek is használják. Szekeres Attila István a nevezett határozat kapcsán egy érdekes cikkelyre is felhívta a figyelmet előadásában, mely azt bizonyítja, hogy a negyvennyolcas forradalmárok jóval európaibb módon gondolkoztak, mint a jelenkori bukaresti kormányok, prefektusaikkal: „egyébiránt a kapcsolt Részeknek szabadságukban hagyatván, hogy az ország színei és czímere mellett, saját színeiket és czímerüket is használhassák”. A heraldikus a már megszokott módon, vetített képek segítségével mutatta be, hogy a különböző magyar királyok hogyan használták zászlóikon, pénzérméiken, egyes épületek bizonyos elemein a címert, hogy a magyar zászló díszítése, színei, címerének összetétele hogyan változott annak függvényében, hogy éppen ki volt Magyarország királya, s mely más államnak is volt egyben uralkodója, és hogy az ország területe miként változott az évszázadok során. Amint megtudtuk, a kettős kereszt nem III. Béla idejében (1172–1196) jelent meg, mint ahogyan elterjedt, hanem I. András korában (1046–1060), és IV. Béla uralkodása idején (1235–1270) állandósult, a vörös-ezüst sávozott címer Imre király 1202-es aranybulláján jelent meg először, és valójában ettől kezdve állandósult, Magyarország címere pedig a ma ismert és elfogadott alakban a Szent Koronával 1618-ban jelent meg először. A sávozott jelkép az Árpád-ház címere, a kettős kereszt a királyi hatalmat jelképezi. Igazán méltóképpen ünnepelhették meg március 16-át, a magyar zászló és címer napját mindazok, akik csütörtök délután részt vettek Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke előadásán a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. A Magyarország címere és zászlaja című előadás időrendben követte végig magyar jelképeink fejlődéstörténetét, több tévhitre is rávilágítva. Az előadásból és az azt követő hozzászólások-kérdések nyomán kialakult élénk beszélgetésből kiderült, sok tévhit kering a köztudatban nemzeti jelképeinkkel és azok szimbolikai jelentéseivel kapcsolatosan, a zászló és a címer egyes elemeinek megjelenéséről sokkal kevesebb információ maradt fenn, mint amennyit az utókor ezekbe belemagyarázott. Azonban, ha a jelképekből nem is lehet mindent kiolvasni, ami jellemez bennünket, ezek folyamatos változásán, alakulásán keresztül a teljes magyar történelmet végigkövethettük Szekeres Attila István előadásában. Múltunk ismerete pedig minden bizonnyal segít abban, hogy tisztábban lássuk a jelent, jövendőt. Nagy B. Sándor Háromszék Erdély.ma 2017. március 22.Utcán a bábszínházBábszínház a periférián címmel tegnap két különleges eseménnyel ünnepelte a bábszínház világnapját a Cimborák Bábszínház társulata: A három kismalac című szabadtéri bábjátékot délelőtt a Csíki negyedi Bertis üzlet előtt, délután pedig az Állomás negyedben, a Piac melletti játszótéren adták elő, mindkettőt népes közönség előtt. Az eseményről a bábszínház vezetőjét és az előadás rendezőjét kérdeztük. Az Erzsébet parkban tartott tavalyi sikeres szabadtéri rendezvények (bábinstalláció és bábsimogató) után idén úgy döntött a társulat, hogy a perifériára is kiviszi a bábszínházat – mondta el lapunknak Péter Orsolya, a társulat vezetője, aki szerint elsősorban arra törekedtek ezzel a kezdeményezéssel, hogy azokhoz a gyerekekhez is eljuttassák ezt a fajta élményt, akiknek valószínűleg ritkábban van alkalmuk színházi előadásokkal találkozni. Az előadásoknak igen pozitív fogadtatása volt mind a gyerekek, mind a felnőttek körében, a zajos-látványos, vidám esemény másfajta hangulatokat teremtett az említett tereken, mint amit megszoktak az emberek. A közeljövőben is sokat szeretnének szabadtéren játszani, annál is inkább, hogy a társulat teremproblémái továbbra is adottak. „A világnap célja, hogy jobban felhívja az emberek figyelmét a bábszínházra, mely nem a színház kicsinyített változata, hanem egy önálló műfaj, ami felnőtteknek-gyerekeknek egyaránt szól” – nyilatkozta lapunknak a társulatvezető. Az előadás alapkoncepciója az volt, hogy bármilyen térben játszható legyen, mivel már lassan egy éve nincs állandó játszóhelye a társulatnak – mondta Nagy Lázár József bábszínész, az előadás rendezője. „A tavasz első napja, a bábszínház világnapja és ez a napsütés jó alkalom arra, hogy kihozzuk az előadást, melynek kulcsa éppen ez a kettősség: most úgy kell játszani, hogy kicsit vásári színjáték legyen, mert ez elengedhetetlen a szabadtéri előadások sikeréhez, adott esetben pedig a legintimebb stúdiótermi körülmények között is élnie kell” – fogalmazott, hozzátéve, hogy legközelebb Szent György Napok alkalmából lesz látható szabad téren A három kismalac a Múzeumkertben. Idei bábszínházi világnapi üzenetében Nancy Lohman Staub, a Nemzetközi Bábosok Szövetsége Végrehajtó Bizottságának tagja, a Bábművészeti Világenciklopédia egyik főszerkesztője úgy fogalmazott, hogy az internet által kínált népszerűség számtalan lehetőséget nyújt különböző együttműködések létrehozására a közös cél érdekében, mely egymás jobb megértése lenne a bábjáték formanyelvén keresztül. A jó együttműködéseken túl azonban csak akkor beszélhetünk megértésről, ha nyitunk egymás felé és kíváncsiak vagyunk egymásra. A Cimborák Bábszínház újra és újra nyit felénk, kérdés, hogy mi kíváncsiak vagyunk-e arra, amit teremhiányban és emberhiányban is immár egy évtizede kínál nekünk. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. április 1.Az emlékezés egy büféPhilter-projekt: kánonformáló erdélyi előadások Kánonformáló erdélyi magyar színházi előadások – ez volt a tematikája a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett konferenciának. A rendezvényen a 2013 óta budapesti szakemberek kezdeményezésére folyó, Philter-projekt című színháztörténeti kutatás eredményeit jelenítették meg az előadók múlt hét péntekén. Az egész napos eseménysorozaton kánonformáló erdélyi előadások kerültek bemutatásra a Stúdió Színház előcsarnokában, olyan rendezőktől, mint Harag György (Egy lócsiszár virágvasárnapja, Az ember tragédiája), Antal Pál (A kék madár), Tompa Miklós (Pompás Gedeon), Bocsárdi László (Übü király), Parászka Miklós (A vihar), Tompa Gábor (A buszmegálló, Godot-ra várva), Barabás Olga (Don Juan) és Victor Ioan Frunza (Rosen-crantz és Guildenstern halott). Az előadásokon (Jákfalvi Magdolna-Kékesi Kun Árpád: Erdély. Philther. Színháztörténet. Kovács Levente: Az ember tragédiája, 1975. Lázok János: Egy lócsiszár virágvasárnapja, 1975. Novák Ildikó: A kék madár, 1982. Boros Kinga: Pompás Gedeon, 1983. László Beáta: Übü király, 1986. Ungvári Zrínyi Ildikó: A vihar, 1988. Albert Mária: A buszmegálló, 1989. Balási András: Don Juan, 1997. Nagy B. Sándor: Godot-ra várva, 2005. Varga Anikó: Rosencrantz és Guildenstern halott, 2010) időhiány miatt sajnos nem tudtunk részt venni, ellátogattunk azonban a délutáni kerekasztal-beszélgetésre, amelynek központi témájaként a színházi emlékezetet jegyezték a szervezők. Az előcsarnokban zajló szabad beszélgetésen Ungvári Zrínyi Ildikó vállalta a moderátor szerepét, az első kérdése az volt, hogy mennyire fontos a kutatók, szakma, kritikusok szemszögéből a színházi emlékezet? Válaszában Kovács Levente érdekes megközelítésben szólt a színházi emlékezetről és annak csavaros mivoltáról. – Húsz évig vezettem jegyzőkönyveket tanszékülésekről, szemléltető főpróbákról. A csalás abban állt, hogy ha valami keményebb dolog hangzott el, azt én finomítottam, mert eredeti tartalmukban felértek volna egy denunciálással. Ezért kellő forráskritikával kell élni a régi jegyzőkönyvek kutatásánál. Volt, amikor egyesek rosszindulatúan az elhangzottaknál keményebb dolgokat írtak bele ezekbe a jegyzőkönyvekbe. Sok nagy rendező nem akart írással foglalkozni, ezért a hatvanas évek elején álneve voltam több jeles professzornak, például Harag Györgynek. Megtörtént, hogy tudatták, az ideológiai munkát ellenőrző brigád érkezik az intézetbe, nekünk pedig nem voltak munkaterveink. Két éjszakán keresztül dolgoztam: csináltam két félévi munkatervet, tíz jegyzőkönyvet. Egy szó sem volt igaz belőle. Bevették. A kérdésem: ha egy ifjú kutató elvállalja, hogy a főiskola történetéről írni fog, vajon ki tudja deríteni, hogy mindez nem volt igaz? Mert itt még sok kikutatnivaló lesz. Haragot naponta felhívták a megyei pártbizottsághoz, ahonnan néha igen gyűrötten jött vissza. Ezek a stresszek benne voltak a munkában, és soknak nincs nyoma, csak az emlékezés, az oral history áll a rendelkezésünkre. Ezeket a dolgokat is fel kell kutatni, addig, ameddig élnek olyan emberek, akik emlékeznek rájuk. Ezt szeretném javasolni: meg kell keresni, hogy hogyan látta mindezt az, aki például egy gyűlésen mondott valamit, utána pedig mást gondolt. Ilyen volt a Szabó Lajos csele is: párttagot csinált azokból, akiknek semmi közük nem volt a kommunizmushoz, és ezáltal megvédte a színház és az iskola autonómiáját. Nálunk ez egy felkészített, ötödik hadoszlop volt. Ezeket az árnyaltságokat figyelembe kell venni – Vásárhelyen például négy nagyon rendes gyárigazgató volt: kommunista igazgatók voltak és közben rengeteget tettek a magyarság megmaradásáért, azért, hogy ne lehessen például az üzemeket elrománosítani. Funkció kellett ahhoz, hogy védekezni tudjunk, és ez a színházban is megvolt. – Fantasztikus azt tapasztalni, hogy Harag György kisujjában volt a színház, mégis mindennap kísérletezett és soha nem dicsérte a saját zseniális dolgait – tette hozzá Kincses Elemér. – Ami a cenzúrát illeti, a Seneca című darabomnak nyolc kritikai főpróbája volt. A nyolcadikra eljött egy bukaresti cenzor, rendben találta. Nem ő, hanem egy Gáspár nevű helyi elvtárs szólt bele, aki segéd-teniszedző lett később Magyarországon a Városligetben. Ilyen idők voltak. A színházban az a kétségbeejtő, hogy a zseniális előadásokra emlékszel és a nagyon rosszakra. A középszerűekre nem. Az, hogy ki mire emékezik, a saját műveltségétől függ. Azokra emlékszem, amelyeket nagyszerűnek tartottam. A 3-400 előadásból 10-15-öt tartok zseniálisnak. Ez összefügg a privát emlékezettel, a borzasztó pedig az, hogy az agynak nem lehet parancsolni. – A kollektív emlékezés foglalkoztat engem – árulta el Albert Mária. – A Philter gyakorlata azt a felfedezést jelentette, hogy kialakul egy párbeszéd az előadásokról. Az alkotók számára mit jelent ez a párbeszéd? Váta Loránd szerint egy dolog, amit közölnek az adatok, más, amikor csak beszélünk az előadásról. – Az én reflexióm másfajta, a többieké megint más. Mivel a színház egy lélegző dolog, akkor fog szép képet kapni egy olvasó egy ilyen jelenségről, ha az sok színből áll össze. Az emlékezés egy büfé. Színészi szempontból e büfének az a veszélye, hogy azok a dolgok, történetek, amiknek nincs érdekessége, elvesznek. Azok a jók, amiknek az emlékezés folyamán megmarad az előadás jellege, ha a színész akkor is elő tudja adni magát. – Nemcsak a színészek és a kritika, hanem a nézők megszólaltatása is fontos, és ennek van egy olyan módszertana, amely megkereshető és egymással szembesíthetővé teszi a kutatott előadásokat – vélte Lázok János. – A külföldi kutatásokban használták az oral historyt is mint dokumentálási lehetőséget. A Marosvásárhelyi Rádió Aranyszalagtárában létezik egy igen komoly anyag, amelynek van egy digitalizált, javított formában felvett része. Viszonylag kevesen tudnak azonban Csifó János interjúkötetéről, amelyben nyolc-tíz színésszel, igazgatóval interjúzott, és amely hozzáférhető az interneten írott formában és felvételként is. – Találkoztam olyan alkotóval, aki nem dokumentálja magát. Barabás Olga pl. az előadásait nem nagyon véteti fel. Mi lesz a segítségünkre, ha az alkotók nem fordítanak erre figyelmet, mi lesz az előadásokkal? – kérdezte Ungvári Zrínyi Ildikó. – Ma már nagyon erős tudatosság van arra, hogy mindent rögzítsünk, kinyílt ez a dolog. Régebb nem létezett a rögzítés ösztöne. Minket a kilencvenes években az a tanárgeneráció tanított, amely folyamatosan mesélt régi dolgokról, és ez számunkra többet ért, mint egy könyv, mert ezen sztorik hatására sokkal kíváncsibbakká váltunk, személyes élményként éltük meg mindazt, amit elmeséltek nekünk – mondta Váta Loránd a sztorikban, történetekben gazdag, jó hangulatú délutáni beszélgetésen. K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely) 2017. április 1.Nagyváradi könyvbarátok SepsiszentgyörgyönKevesen voltak jelen a nagyváradi Várad folyóirat és a Holnap Kulturális Egyesület csütörtöki könyvbemutatóján az Árkosi Művelődési Központ sepsiszentgyörgyi, Olt utcai székházában, de akik ott voltak, minden bizonnyal jól érezték magukat. Simon Judit, a Holnap Kulturális Egyesület elnöke és Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője több általuk kiadott kötet mellett a Várad folyóiratot, a Biharország havilapot és a Holnap magazint is bemutatta röviden, nézői kérdésekre válaszolva pedig a könyvkiadással kapcsolatos személyes élményeikről meséltek a jelenlévőknek. Amint a házigazda Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Központjának vezetője elmondta, a nagyváradi vendégek mostani és májusban sorra kerülő következő szentgyörgyi bemutatkozásának célja, hogy a két város közötti kommunikáció felerősödjék, megismerje a közönség a fontos kezdeményezéseket, amelyek kapcsolódnak az erdélyi vagy akár az egyetemes magyar kultúrához. Nagyvárad és Sepsiszentgyörgy bizonyos szempontból hasonló helyzetben érte meg a rendszerváltás időszakát, nem voltak olyan kulturális intézményeik, mint amilyenekkel Kolozsvár vagy Marosvásárhely rendelkezett, például nem volt hagyománya ezekben a városokban a könyv- és folyóirat-kiadásnak – mondta el Szűcs László, majd röviden összefoglalta a nagyváradi sajtókiadás történetét a múlt század eleji első kezdeményezésektől, a Tavasz és a Magyar szó megjelenésétől napjainkig, külön kiemelve a Holnapot, amely folyóiratnak indult volna, de végül csak két antológia lett belőle, és a Kelet-Nyugatot, mely 2002-es újraindulásakor a Várad nevet kapta. Mint mondta, ez a név kicsit behatárolja, lokálissá teszi, de a lap azért igyekszik egyetemes értékeket képviselni. A Várad kiadó mint kulturális közintézmény és a Holnap Kulturális Egyesület civil kezdeményezés jóvoltából a könyvkiadás is működik Nagyváradon, többnyire ugyanazokkal a munkatársakkal. A Holnap indulásáról Simon Judit elmondta, hogy a Riport Kiadó jogutódjaként jött létre, és jól meghatározott célja, hogy fiatal, kezdő szerzőket támogasson a jövő magyar irodalma felé tekintve, amint az egyesület tudatosan választott neve is mutatja. A bemutatott kötetek között Gálfalvi György Kacagásaink című, Securitatéval kapcsolatos emlékiratairól, Gittai István Létesszencia című verskötetéről, Fábián Sándor válogatott verseit tartalmazó kötetéről, Móra László két legendás romániai magyar labdarúgó-mesteredzőről, Kovács Istvánról és Jenei Imréről szóló portrékötetéről, egy erdélyi és partiumi újságírók által készített temesvári riportkötetről, Szilágyi Aladár kortárs magyar történészekkel készült interjúkötetéről, Péter I. Zoltán Régi képeslapok, régi történetek című helytörténeti munkájáról, Tóth Ágnes A halál katlanában című második világháborús dokumentumkötetéről, Demény Péter Sünödi és a trallalla című karcolatairól, Hajós Erika Tilinkóci és a muzsikobold című mesekönyvéről, a Karácsony Benő életművét tartalmazó sorozatról és Kinde Annamária utolsó verskötetéről meséltek a vendégek, majd néhány rövid verset is felolvastak a hallgatóságnak. A könyvbemutató vége közvetlen hangulatú beszélgetéssé oldódott, mely során különböző Nagyváradon szervezett, irodalommal kapcsolatos rendezvényekről – vitaszínházi estről, a Holnap Feszt nevű összművészeti fesztiválról, a Nagyváradi Könyvmaratonról – és a kiadott könyvek szerkesztéséről, terjesztéséről, eladásáról is megtudhattunk pár érdekességet. Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. április 11.Digitális színháztörténetMarosvásárhelyen tartott színháztudományi konferencia alkalmával elindult a Philther nevű internetes színházi adatbázis erdélyi előadásokról szóló elemzéseket tartalmazó része. A Philther – a philology-ból és a theatre-ből képzett mozaikszó – a magyar színháztörténet elmúlt évtizedeit dolgozza fel a digitális kultúra eszközeivel, pontosabban a negyvenes évektől máig született kánonteremtő magyar nyelvű előadások gyűjtőportálja kíván lenni. Közöttük több sepsiszentgyörgyi előadás is szerepel. A magyarországi Theatron Műhely Alapítvány 2010-ben indította a Magyar Tudományos Akadémia és az Országos Tudományos Kutatási Alap támogatta Philther elnevezésű projektjét a magyar színháztörténet kortárs fejezetének megírására. A kutatás azt a munkát folytatja, amelyet Bécsy Tamás, Székely György és Kerényi Ferenc kezdtek el még az 1980-as években, és akiknek köszönhető, hogy a Magyar színháztörténet három, az 1790–1873, 1873–1920 és 1920–1949 közötti időszakokat elemző kötete megjelent. Az 1949 utáni korszak ezekhez hasonló volumenű feltárása mindmáig nem történt meg, ezt a hiányosságot kívánja pótolni a Philther, mely már a kutatás metodikájával komplex művészeti formaként ragadja és mutatja meg a színházi előadást. A Philther olyan generáció számára készült elemzéseket tartalmaz, amely az internet globális infrastruktúráján szocializálódott, és olyan rendszert hoz létre, ami a „képi fordulat” után felnövekvő közönség számára kínál megfelelő olvasási stratégiát. A konferencia felvezetőjében Kékesi Kun Árpád és Jákfalvi Magdolna színháztörténészek, a projekt vezetői elmondták: a digitális technológia korában a fizikailag megfogható tárgyakat őrző-gyűjtő archívumot egyre inkább felváltja a pusztán digitális formában létező adatbázis, mely hangsúly-áthelyezést is jelent, nevezetesen azt, hogy magukról a dolgokról, tárgyakról átterelődik a figyelem a dolgok közötti kapcsolatokra. Amikor 2010 tájékán kialakították a Philther koncepcióját, olyan színháztörténet kidolgozása volt a céljuk, mely az előadásokról fennmaradt vizuális emlékeket, sajtóanyagokat, kritikákat, kollektív és személyes emlékezet-megnyilvánulási formákat próbálja elemzésekké összefogni, és ezek között egy kapcsolati hálót is megpróbál kibontakoztatni. A nevezett honlapon tehát az utóbbi évtizedek fontos, kánon¬alkotó, színháztörténetileg kiemelkedő vagy a legnagyobb hatástörténettel bíró előadásaival találkozhat az érdeklődő, ezek között pedig egy sajátosan rétegzett szabad egyéni olvasásnak a hálója áll össze, mely inkább vertikális, mint lineáris olvasatot biztosít. Inkább előadás-centrikus színháztörténetről van szó, mely természetesen intézménytörténeti kérdéseket is felvet, nem oral history (mesélt történelem), de nagyon fontosnak tartja az alkotók személyes emlékeit a színházi múlt folyamatairól. Talán emiatt is történt, hogy az egykori előadások alkotói közül sokan jelen voltak, és érdekes történeteket meséltek a Művészeti Egyetemen tartott konferencián. A Philtheren az előadások elemzése egy sajátos protokoll szerint hat blokkba rendezve történik – színházkulturális kontextus, dramatikus szöveg és dramaturgia, rendezés, színészi játék, színházi látvány és hangzás, az előadás hatástörténete –, de hogy a felhasználó milyen sorrendben olvassa ezek egyes részeit, hogy el akarja-e olvasni az előadások teljes elemzését, vagy azok egyes blokkjában található bizonyos nevek, utalások, más előadásokra való hivatkozások mentén rögtön átcsatlakozik más elemzésekhez, azt maga döntheti el. Az említett időszak erdélyi színháztörténetét egyelőre harminc előadás képviseli a Philtheren, de az adattár folyamatosan bővül. A feltöltött előadások között több sepsiszentgyörgyi előadással is találkozhat az olvasó, a jövő évi Philther-konferenciát pedig a tervek szerint Sepsiszentgyörgyön szervezik. Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. április 19.Nőttek a színházi fizetésekMeglehetősen hosszúra nyúlt patthelyzet után, a városi költségvetés elfogadása előtt pár nappal megállapodás született a béremelések ügyében a város és a sepsiszentgyörgyi színházak vezetői között. Bocsárdi László és Anna Maria Popa is elégedett a tárgyalások eredményével. „Köztes megoldást találtunk, ami azt jelenti, hogy a törvény által előírt fizetésemelések miatt a Tamási Áron Színház produkcióra előirányzott költségei értékben nem érik el a tavalyi szintet” – mondta el lapunknak Bocsárdi László, hozzátéve: ez nem ideális helyzet, mert neki mint a színház vezetőjének az elsődleges szempontja mindig az, hogy az intézmény optimálisan tudjon működni, elegendő fedezete legyen a szükséges produkciós költségekre. „A társulat is készen állt a kompromisszumra, a város is tudott még egy picit hozzátenni ahhoz, amit először előirányzott, csak így tudtunk eljutni oda, hogy ne kockáztassuk az intézményeink működését, és a törvényt is betartsuk” – fogalmazott az intézményvezető. „Végül megtörtént a fizetésemelés, ami természetesen azzal járt, hogy vágni kellett máshonnan, de örülök, hogy valahogy sikerült megtalálni a mindenki számára elfogadható közös megoldást – nyilatkozta Anna Maria Popa, az Andrei Mureşanu Színház igazgatónője. Mint mondta, megkapták végül az előírt ötven százalékot, az eredetileg felajánlott húsz százalék ugyanis törvénytelen lett volna. Ahhoz, hogy a fennmaradó harminc százalékot is megkapják, más költségekből kellett vágni, de végül sikerült úgy csinosítaniuk a költségvetést, hogy a végeredmény még elfogadható legyen nekik is, a fenntartónak is. Hozzátette, nem tudnak sokat fejlődni ebből a pénzből, de meg tudnak élni, és az sem elhanyagolandó szempont: mindezt úgy sikerült elérni, hogy senkit sem kellett elbocsátaniuk az alkalmazottak közül. Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. április 29.Életmorzsák (A gyergyószentmiklósi Figura színház előadása)Mindenekelőtt a darabvállalás bátorsága volt az, ami megragadott a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Közel sincs már e vadság erdeinkben című előadásával kapcsolatosan, de ezzel együtt sok más szempontból is emlékezetes számomra ez a produkció. A világ hétköznapi érzékelése, a megértés általános gyakorlata elég hamar feladja a harcot az előadás iszonyú képzavara előtt, és valahogy mégis működik a befogadás, belopja magát szívünkbe ez a különös, abszurd helyzet-parádé. Három egyforma edzőruhát viselő alak egy tévéreklámból, akik közül egyik haldoklást mímelve folyton üzenni akar az anyjának, a másik egy váratlan szerelmi viszonyt szeretne feléleszteni, a harmadik pedig a tévé rabságában él, és állandóan a vízállás iránt érdeklődik. Aztán különböző párok és furcsa egyének találkozása, miközben arctalan, tragikus sorsú alakok húzódnak meg a háttérben. És különböző párbeszéd-variációk erre a témára, az arcokban rejlő lehetőségekről, jövendőbeli feleségekről, tévéből kicsúszó lábakról, passzentos kis bugyikról, ajándékba szánt székekről, házfalakra írt üzenetekről, az ember fejét eltaláló csöpögésről, leégett, de újjáépített lakásról, többszöri gondolkodási időt igénylő házassági ajánlatokról és sok másról. Theresia Walser abszurd vígjátékából rendkívül gazdag, összetett jelentésrétegekkel bíró produkció született Botos Bálint rendezésében. Hogy pontosan miről is szól ez a groteszkségében is szokatlanul költői szöveg, azt nehéz lenne megfogalmazni, azonban minduntalan az a kérdés merül fel a nézőben előadás közben, hogy vajon kik ezek az emberek, honnan jöttek és merre tartanak a világban. A díszlet egy különös szeméttelep. Hátul aluljáró falfestményei vagy talán a berlini fal romos maradványai, annak tövében meztelen divatbábuk, középen egy jókora szemétkupac tévével, diszkógömbbel. Csupa olyan tárgy, mely meghatároz bennünket. Hátul a múlt erős emlékei, előtérben a divat, szórakozás, virtuális valóság. És közben az egész teret betöltik a széttépett, összegyűrt újságlapok, a végtelen, összefüggéstelen információrengeteg. A jelmezek is karakteresek, de nem nőnek a szereplők fölé, inkább segítenek nekik megtalálni az egymáshoz vezető utat ezekben az állandóan változó, átalakuló, ismétlődő jelenetfragmentumokban. A szöveg érthető, de értelmezhetetlen törmelékhalom, melyben úgy működik a kommunikáció, hogy az érzelmek, szenvedélyek, indulatok minduntalan leválnak a szavakról, és egymásnak élesen ellentmondó világokba mutogatnak. Számtalan kis mikrohelyzet egy törékeny kompozícióban, mely nemcsak a sorozatosan össze nem illő replikák miatt okozhat fejtörést a színészeknek, hanem amiatt is, hogy ha valahol visszaesik a közönség figyelmét irányító érzelmi töltet, valószínűleg egészen összeomlik a kártyavár. Az életidegen helyzetekben azonban mégis születnek megrázóan őszinte pillanatok, a magány, a szeretetvágy erős hangja olykor kontextustól függetlenül is a lelkünk mélyéig hatol. Talán a szentgyörgyi Bocsárdi Magor zenéjének is van egy kis szerepe ebben, aki színészként is közreműködik az előadásban, és semmilyen szempontból sem lóg ki a profi színészek sorából. A rendezés ravaszsága, hogy nincs benne ravaszság. A darab azáltal nyeri el a megszokottól eltérő, különös értelmét, hogy a színészek alázattal viszonyulnak a szöveghez, komolyan veszik a replikákat. Úgy mozgatják a néző fantáziáját, hogy időnként éles képet vetítenek elé, máskor csupán sejtéseket provokálnak, néha idézőjelbe tesznek jelentéseket, máskor kitágítják a horizontot, hogy a néző asszociáljon, úgy érezvén magát, mint aki megértette az összefüggéseket, és nemsokára értelmet nyer számára az egész történet. Aztán újra elveszítjük a fonalat, és újra megtaláljuk. Segítenek a poénok ebben, melyeken csak akkor nevet az ember, ha felfogja a helyzet igazságát. Mert ha alig értjük is, amit látunk, minduntalan azt érezzük, hogy igazak a tekintetek, az egymásnak feszülések és egymástól való elfordulások, a felvetett problémák iránti érdeklődés vagy érdektelenség, a szándékok, indulatok, vallomások. És mi más a jó színház, mint a megélt állapotok igazsága... Mintha egy összetört tükörben szemléltük volna a világot. Voltak összefüggések, melyeket értettünk, másokat alig, egyes tükördarabkákban torzítva láttuk a valóságot. Az életben is így működik a befogadás: megértjük az értelmes szavakat, nevetünk a vicceken, átérezzük mások örömét, bánatát. Életmorzsákat gyűjtögetünk, és próbáljuk megtalálni általuk az igazságot. Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. május 5.Bemutató a kamarateremben (Tamási Áron Színház)Harold Pinter Évforduló című darabjának magyar nyelvű ősbemutatóját tartja a Tamási Áron Színház társulata ma 19 órától a kamarateremben. Az előadás rendezője a román színházi szakma egyik jelentős alkotója, az UNITER-díjas Alexandru Dabija, aki korábban I. L. Caragiale Karnebál című darabját rendezte Sepsiszentgyörgyön. Az Évforduló egy abszurd felé hajló vígjáték, mely a Nobel-díjas brit Harold Pinter késői művei közé tartozik, és amelyet a londoni Almeida Színházban mutattak be először 2000-ben. A darab színtere egy vendéglő, szereplői pedig az ott dolgozó és vacsorázó emberek, akik hétköznapinak tűnő beszélgetéseiből egyre több titok lepleződik le, megmutatva, hogy a felső társadalmi státusz máza alatt milyen triviális hazugságok és csalások lapulnak. A beszélgetés egyik kulcsfigurája a pincér, akinek a szövegei egy egészen más világot állítanak az újgazdagok mézesmázos világa mellé. A színház ajánlója szerint a darab olyan érdekesen használja a nyelvet, mintha nem is a szereplők szavait, hanem a szerző utalásait hallanánk a párbeszédekben, az előadás sajátos pinteri humora pedig annak ellenére, hogy a valóság határát súrolja, nagyon közel áll a ionescói abszurdhoz. Mint írják, elsősorban a színészi játék által bomlik ki az előadásban az az ironikus, abszurdba hajló világ, amelyben a logikátlannak tűnő értékek helyébe a perverzió és a romlottság került. „Azért Harold Pinter, mert ő egy nagyon kevéssé ismert, játszott szerző Romániában, annak ellenére, hogy az egyik legfontosabb huszadik századi európai drámaíró, akinek az Évforduló című darabja olyanfajta fenyegetettségérzésről és rejtett veszélyről szól, amelyet egyre erőteljesebben érzünk manapság” – nyilatkozta a rendező lapunknak. Arra a kérdésre, hogyan dolgozott együtt a Tamási Áron Színház társulatával, Alexandru Dabija azt válaszolta, hogy mivel babonás ember, csak halkan jegyzi meg, nehogy megigézze a csapatot: tapasztalatai szerint a sepsiszentgyörgyi a legjobb magyar társulat az országban. Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. május 12.Távvezérelt robotok és a jövő tudományaNegyedik kiadásához érkezett a Háromszéki TÉT-estek (Tudás–Élmény–Tapasztalat) előadás-sorozat: a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Tudósklubjának tagjai Pető Mária fizikatanár irányításával szerda délután tartották legutóbbi, A lepkeszárnytól az égig érő paszulyig című, tudományos műhelybemutatóval egybekötött előadásukat a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. „Nem váltottuk meg a világot egy év alatt, de ahhoz képest, amit a tavaly bemutattunk, újra van előrelépés, újra van valami, amit sikerült megtanulni, és ezt szeretnénk megmutatni” – mondta Pető Mária tanárnő rövid bevezetőjében, majd átadta a szót a diákoknak, akik sorban ismertették legújabb találmányaikat. Vörös Ábel, a tudósklub legifjabb tagja mutatta be először sok extra képességgel rendelkező, légkörfizikai szenzorokkal felszerelt távvezérlésű legó-autóját, majd a tizenegyedikes diákok következtek, akik egy 3D-s tanknyomtatót ismertettek, melynek legóból készített tank része bluetooth-on keresztül adatokat küld egy saját fejlesztésű nyomtatónak, hogy az megrajzolhassa a tank leírt pályáját. Végül a tizenkettedikes diákok következtek, akik egy szumórobotot, egy különböző eszközökkel távvezérelt másik robotot, valamint egy kézmozgásra működő ledes tetrisz játékot mutattak be. A tervezők és kivitelezők Bakó Bence, Bálint Hunor, Harkó Csanád, Máté Zsolt, Medgyesi Attila, Veres-Vitályos Álmos, Veres-Vitályos Áron és Dobai Balázs. A műhelybemutatót követően a Tudósklub irányítója, Pető Mária tanárnő a nanotechnológiákról tartott igen érdekes előadást, melyből megtudhattuk, hogy minden bizonnyal ez lesz a jövő tudománya. 1959-ben indult a nanotechnológia kifejezésnek a köztudatba való becsempészése Richard P. Feynman Nobel-díjas amerikai fizikusnak azzal a kijelentésével, hogy a tudomány segítségével képesek leszünk felírni egy tű hegyére egy enciklopédiányi anyagot. Ma már ez teljesen természetes, de ez a technológia számtalan eddig még kiaknázatlan új lehetőséget rejt magában, hisz a nanovilág úgy aránylik a mi tapasztalati világunkhoz, akár egy focilabda mérete a Föld nagyságához. Miután felfedezték a fizikusok, hogy a lepkék szárnyának fémes csillogása mögött nanoszerkezetek titka rejlik, elkezdték kutatni ezt a szín és szerkezet közötti összefüggést, és valójában ez a folyamat vezetett el a mikroelektronika forradalmasításához, majd a nanotechnológia megjelenéséhez. Mint megtudhattuk, 2025 körül végképp kiaknázzák a számítógépek digitális rendszereinek világát, az új „ipari forradalom” pedig a nanotechnológia lesz, melynek lecsengési idejét a 2080-as évekre vetítik elő a szakemberek. Hogy milyen nagyszerű eredményei lesznek ennek az új technológiának, az még a jövő titka, de már most világosan látszik, hogy az orvostudománytól az űrkutatásig minden megváltozik majd hatására. Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
